Kiderült, kinek dolgozik a férfi, aki kivezette a tömegből az Orbán beszéde alatt tiltakozó nőt

A napokban a TEK cáfolta, hogy az ő emberük lett volna az a férfi, aki kivezette az Orbán beszéde alatt tiltakozó nőt.

  • hvg.hu hvg.hu
Kiderült, kinek dolgozik a férfi, aki kivezette a tömegből az Orbán beszéde alatt tiltakozó nőt

Az Index olvasói jelezték, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet biztosító Dakota Security ügyvezető igazgatója, András Róbert volt az a férfi, aki Orbán beszéde alatt kivezette a tömegből a fütyülő Ladó Andreát.

A hvg.hu felvétele az esetről:

Videó: A hajánál fogva rángattak a földre egy Orbán ellen tiltakozó nőt

A miniszterelnököt akarta kifütyülni egy fiatal nő Tusnádfürdőn, de szinte azonnal leteperték és bántalmazták.

A portál egyik olvasója szerint minden bizonnyal azért ment ő oda intézkedni a férfi, hogy elkerüljenek egy esetleges túlkapást. Számára közelről úgy tűnt, hogy teljesen szabályosan vezette ki a nőt. A cég biztosítja évek óta a rendezvényt, és soha nem léptek fel agresszívan, számolt be az olvasó.

A fotós, aki a hajánál fogva rántotta földre a nőt, a napokban saját honlapján kért bocsánatot tette miatt.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.