A kormánnyal formációban haladó napilap szerint "a Jobbik, az MSZP és az LMP összefogását sürgetik értelmiségi körök Róna Péter közgazdász, az LMP programírójának vezetésével". A lehetséges együttműködésről szerintük meg is kezdődtek az informális egyeztetések, az alku legnehezebb részét ezek szerint az MSZP jelenti.
"Tény, hogy a Jobbik szívesen összefogna az LMP-vel, erre Vona Gábor már többször tett utalást" – olvashatjuk. És ha ezt tényként elfogadjuk, akkor ide kívánkozik, hogy Botka László az MSZP részéről elsőként az LMP-t kereste meg összefogási terveivel. Igaz, az ökopárt egyből ki is kosarazta a szocialisták miniszterelnök-jelöltjét.
Innen a Magyar Idők pillanatok alatt eljut oda, hogy Botka körében szerintük a Jobbik is gusztusosabb a DK-nál, és a cikk itt nagyjából véget is ér. Sajnos, már nem jutott lehetőség, hogy visszatérjenek a cikk egyetlen állítására, vagy azt bármivel alátámasszák. Róna Péter csak az első mondatban szerepel, no meg a címben a lap első oldalán, a felcímben a harmadik oldalon, és a képen is ő látszik. Két politológus azonban örömmel elemezte a szenzációt a lapnak.