Oroszországba vasúton viszik ki a Metrowagonmash gyárába a 3-as metró lepukkant szerelvényeit, és szintén vasúton hozzák vissza a felújított, illetve egyes vélemények szerint teljesen új szerelvényeket. Az elmúlt hónapokban többféle vélemény jelent meg arról, mit lehetett felhasználni a leromlott kocsikból és mit nem, illetve ezek alapján lehet-e egyáltalán felújításról beszélni, vagy sem.
Az első felújított szerelvény tavaly májusban érkezett Budapestre, és az már korábban kiderült, hogy a 2-es vonal korszerű metróihoz hasonlóan a 3-as szerelvényei is fekete-fehérek lesznek. A Pandaként vagy Moszkvicsként emlegetett metrókkal azonban sok baj van, többször kivonták már a forgalomból azokat a szerelvényeket, amelyek megkapták az engedélyüket. A Nyugati pályaudvari megállóban történt ajtóprobléma után leállították a régi kocsik kiküldését, amíg a felújítást végző céggel a BKV nem tudott valamilyen megoldást találni a meghibásodásokra.
A Transportvideos szerint a hétvégi volt a tizennegyedik metróvonat a Metrowagonmash gyára felé.
Közben a Metróért Egyesület Facebook-oldalán vasárnap este újabb leállásról posztoltak.