szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kiss András a Tények társ- illetve felelős szerkesztője volt.

Beadta felmondását Kiss András, a Tények társ-, illetve felelős szerkesztője - írja a 24.hu. pont amikor eddigi társszerkesztő társának, Tuka Nikolettának lejárt a felmondási ideje. Eközben a napokban három főtől megvált a Tények vezetősége. Megjött a reakció az ügyben a TV2-től is, de ettől nem lettünk sokkal okosabbak.

Kiss András a Tények társszerkesztője volt, egyben a Tények Este felelős szerkesztője is. A 24.hu úgy tudja, Tuka Nikolettának, a Tények vele korábban váltásban dolgozó másik, ugyancsak távozó társ- illetve felelős szerkesztőjének szintén most járt le a felmondási ideje, így egyszerre két szerkesztőt kell pótolni a csatornánál.

A lap szerint a napokban három főtől is megvált Tóth Tamás Antal, a Tények helyettes vezetője: Kovács Ferenc, a Tények.hu szerkesztője, Dézsi Réka, a Tények Extra riportere, valamint Jenei Zsuzsa, aki szintén a Tények Extrának volt a riportere szintén távozott a 

Kiss András megerősítette a távozásával kapcsolatos híreket, és azt mondta, maga kezdeményezte a munkaviszonyának megszüntetését szerdán. Távozásának okairól és jövőbeli terveiről a felmondási idejére hivatkozva viszont nem kívánt nyilatkozni.

Fürst-Borsos Ádám, a hírigazgatóság kommunikációs menedzsere azt mondta a 24.hu-nak, hogy a TV2 egy kereskedelmi televízió, ezért a személyi állományával kapcsolatban nem kívánnak információt megosztani.

A távozó Kiss András egyébként 2011-ben a TV2 Akadémián keresztül került be a tévétársasághoz, ahol azután az Aktívnál gyakornokoskodott. Ezután különféle bulvárlapoknál dolgozott, majd 2014-ben tért vissza a csatornához, ahol eleinte a Tények és az Aktív riportere volt. 2016-ban lett a Tények társszerkesztője és a Tények Este felelős szerkesztője, amit Tuka Nikolettával váltásban készítettek.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!