Indulnak a fideszes polgármester-kiképzők

Képzést tartanak a fideszes polgármestereknek a jövő tavaszi országgyűlési választások előtt, hogy "átfogó gyakorlati ismereteket szerezve segíthessék a jövő évi választások sikerességét".

  • hvg.hu hvg.hu
Indulnak a fideszes polgármester-kiképzők

A képzésen a Fidesz elnökségének döntése értelmében kötelezően részt kell vennie minden polgármesternek és egy fő munkatársának, legalábbis azoknak, akik ezután is a politikai közösségük tagjaként kívánnak tevékenykedni – derül ki  a Magyar Nemzet birtokába jutott levélből, amelyet országszerte kiküldtek a településvezetőknek.

Az önkormányzati alapképzést a levél szerint a Fidesz felkérésére pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány szervezi, a helyszín pedig a lakiteleki népfőiskola. A polgármestereknek szeptembertől decemberig konkrét időpontokat is megadtak, amikorra bejelentkezhetnek a képzésre.

Az alapítvány állja a képzés költségeit, de a polgármestereknek is a zsebükbe kell majd nyúlni: kötelezően támogatniuk kell a népfőiskola alapítványát. A tízezer fő alatti településekről érkezőnek ötezer, a népesebb helyek vezetőinek pedig tízezer forintot kell bedobniuk.

A lap emlékeztet: a Fidesz meglehetősen gyakran ad képzést vagy sorvezetőt a soraiba tartozóknak.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.