Orbán kampányát másolja Vucic egy szerb lap szerint
A szerb elnöknek az a terve, hogy miniszterelnöknek választatja meg magát, a kampánya pedig több elemében hasonlít a volt magyar miniszterelnökére.
A szerb elnöknek az a terve, hogy miniszterelnöknek választatja meg magát, a kampánya pedig több elemében hasonlít a volt magyar miniszterelnökére.
MTI
A Hivatalos Értesítőben most megjelent dokumentum szerint 1 695 614 680 forintot fordított az országgyűlési képviselő-választásra.
HVG
A prímás a pályázati kérelmében arról írt, hogy koncertsorozatuk során kiemelt figyelmet fordítanak majd „a cigány szavazókra, az idősekre, valamint a politikailag bizonytalanokra. Ezek a társadalmi csoportok kulcsfontosságúak lehetnek a választási győzelem szempontjából”.
HVG
Czinkné Sztán Anikó egyszer már a 2010-es években is kiábrándult a Fideszből, de 2023-ban újra visszatért a politizáláshoz. A döntésében arról, hogy végképp szakítania kell a párttal, az ősszel kezdődött kampány erősítette meg.
HVG
A brüsszelezéssel is hibázhattak Orbánék, mert a magyarok szeretik az Európai Uniót.
HVG
Minden magyarnak üzent a miniszterelnök péntek reggel. Szerinte káosz lesz a választáson.
HVG
Érdemes odafigyelni rá, mert ez lehet a jövő választási politikája: felvázolni a nem létező ellenség terrorját – írja a Pulitzer-díjas történész-újságíró.
HVG
A miniszternek nagyon fáj az értelmiség elvesztése, és nem tetszenek neki a zelenszkíjes plakátok, reméli, hogy nem elkésettek Orbán Viktor fórumai, de hasznosnak tartja Magyar Péter fórumait is. Navracsics Tibort egy választókerületi eseményen tudtuk röviden kérdezni a kampányról és a Fidesz esélyeiről.
Egy Hortobágyi Cirilltől származó idézet is megjelent Steiner Attila hegyvidéki fideszes országgyűlésiképviselő-jelölt kampánykiadványában, de a főapát közölte, hogy a látszat ellenére sem kíván részt venni egyetlen párt politikai kampányában sem.
HVG
A hazugság piramisjátéka kiépült, de épp lelepleződik: Szauron seregei felsorakoztak, mindjárt megindul ellenünk a közismerten unatkozó ukrán hadsereg, miközben a magyar hadsereg főparancsnoka gazdátlanul ténfereg Amerikában.
A lap szerint magyarországi választási kampány nehéz helyzetbe hozza az uniós tisztviselőket.
HVG
A Kaposváron kívül kizárólag kistelepüléseket magába foglaló somogyi 1. számú választókerület akár még meglepetést is okozhat a hagyományosan erős fideszes megyében, noha a zselici falvakat járva alig van nyoma, hogy létezik más jelölt. Pedig itt indul a titokzatos Tisza Péter is.
A hírről a kormányszóvivő a választókerület kormánypárti képviselőjelöltje, Vitályos Eszter kormányszóvivő számolt be.
HVG
A kormányzat mindössze az előállított ukrán állampolgárok katonai múltjával indokolta kiutasításukat. Kijev szerint jogszerűen vitték a 40 millió dollárt, a 35 millió eurót és a kilenc kilogramm aranyat Bécsből Ukrajnába.
HVG
A média kontrollja és a digitális kampánystratégiák megváltoztatják a szabad választások feltételeit – hívja fel a figyelmet az Ausztriában dolgozó médiaszakember.
hvg360
A mesterséges intelligenciával készült jelenetet a benne szereplő kislány, a gyerekek politikai eszközzé tételének szemszögéből is érdemes vizsgálni. Médiakutató szerzőnk szerint ezt a suttyó, azaz puttópolitikát fel lehet ismerni, és terjedését lehet fékezni. Három célzott kattintást javasol, ami épp három kattintással hasznosabb, mint a videót felháborodásból továbbosztani.
Az időzítés arra utal, a bizottság szeretné elkerülni, hogy ez kampánytéma legyen.
HVG
Hol húzódik a határ, amelyet keresztény ember – akár az egyik, akár a másik oldalon áll – nem léphet át? A Fidesz háborús kampányvideójáról kért állásfoglalást egy egyháztörténész a püspököktől.
HVG
A Kutyapárt társelnöke szerint más nyelven nem is létezik a kifejezés, hogy „elvinni a szavazatot”.
HVG
Február 21-ével indul a hivatalos választási kampány, az egyéni képviselőjelöltek pedig kirajzanak Battonyától Nemesmedvesig, Csepeltől Soroksárig, hogy összeszedjék az induláshoz kellő 500 ajánlást. Az aláírásgyűjtés vonzza a csalást, az ajánlásmásolókat, a halottak adataival visszaélőket. A lebukás esélye kicsi, a büntetésé annál is kisebb.