És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Hét megyei jogú városban lehet majd megnézni a két lépésben visszaszerzett Seuso-kincset.
Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Székesfehérváron és Zalaegerszegen vándorkiállítást szerveznek a Seuso-kincs, "az egykori Pannonia provincia területén fellelt, az egyetemes antik kultúra egyik legnagyobb értékű leletének" magyarországi bemutatására – derül ki a Magyar Közlöny hétfői számában megjelent kormányhatározatból.
A Seuso-kincs szállításáról, annak útvonalának biztosításáról a Magyar Nemzeti Bank bevonásával a rendőrség gondoskodik majd. A tároló vitrinek beszerzésére, a szükséges restaurálási munkák elvégzésére, a vándorkiállítás teljes körű megtervezésére 300 millió forintot biztosítanak az idei költségvetésben.
Az általános és középfokú iskolák, valamint a gyógypedagógiai intézmények tanulói csoportos utazásokon akár szombaton is, ingyen vonatjeggyel látogathatnák meg a vándorkiállítást valamelyik helyszínen.
A Seuso-kincs a legjelentősebb ismert késő római ötvösművészeti leletegyüttes, amelyet néhány évtizeddel ezelőtt, a '70-es években találtak meg Magyarországon, majd illegális körülmények között jutott ki az országból.
A magyar kormány a Seuso-kincset két lépésben szerezte vissza. A leletegyüttest augusztus végéig a Parlamentben lehetett megtekinteni.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.