Nem tartalmaztak a feljelentések konkrét adatot a vagyonkezelői kötelezettség megszegésére – közölték a Fővárosi Főügyészségen a Magyar Nemzettel.
Így pedig nem is merül fel szerintük bűncselekmény gyanúja, vagyis nem indul nyomozás sem.
Az MVM bő félmilliárdos támogatása a kormányt népszerűsítő CÖF-nek az után derült ki, hogy a HVG korábbi információi alapján az Átlátszó közérdekű adatigénylést nyújtott be.
Az ügyben mások mellett az MSZP-s Nyakó István is feljelentést tett, a beadványa szerint a támogatás "egyértelmű pénzosztás a politika részéről a hozzá hű szervezet és annak alapítványa részére".