Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Több kormányhoz és Fideszhez kapcsolható cég is építhette a határkerítést, aminek árát most kétségbeesetten próbáljuk visszaszerezni az EU-tól.
Volt Pintér-cég és kormányzati kedvenc, igaz, épp brutális elmaradásokkal küszködő vállalkozás is építhette a déli határkerítést, írja az e heti HVG. Az Európa védelmezőjeként feltüntetett határkerítések árát Orbán Viktor épp most próbálja részben behajtani az EU-n – a 270 milliárd forintos cupákon sokszor a kormányhoz és a Fideszhez köthető cégek rágódtak.
A nemzetbiztonsági okok miatt nem közbeszerzésen eldöntött beruházások kedvezményezettjei között van az az Erando Kft., amely 2010-ig Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter tulajdona volt. Ez a cég 11 millió forintos megbízást nyert el. De hullott le megbízás egy másik fideszes politikus, Bozó Zoltán cégének is, a MetalCom Zrt. 17 milliárd forintos részt hasított ki. A 2011-ben magyar-kínai kormánybiztosi pozícióba került Mendelényi Dániel is a cég tulajdonosa, valamint az Ayudate Holding Kft. is, amely az etiópiai magyar kereskedőház működtetésének jogát is elnyerte.
A Penta Industry Kft. 1,5 milliárdos megbízást kapott, ez a cég építette-bontja a vizes vb több létesítményét, és csúszott meg a Ménesi úti Bibó-kollégium felújításával-kibővítésével, ami novemberre készül el, holott a vizes vb-re már szálláshelyként számítottak rá.
További részletek az e heti HVG-ben!
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.