Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Két miskolci városrészben alacsonyabb lehet a víznyomás, vagy esetleg vízhiány is előfordulhat.
Az elmúlt huszonnégy órában leesett esőtől zavarosak lettek a Miskolc ivóvízellátását részben biztosító bükki karsztforrások, emiatt nyomáscsökkenés és ideiglenes vízhiány is várható – közölte a polgármesteri hivatal csütörtökön.
A szerdai eső hatására a Miskolc vízellátását részben biztosító, a környezet változásaira érzékeny karsztforrásokban megváltozhat a víz minősége.
A vízművek folyamatosan ellenőrzi a kutakat, és ha kell, bármelyik forrást azonnal kizárja az ellátásából.
Az esetleges kizárások a város vízellátását alapvetően nem befolyásolják, egyedül Felső-Hámorban és a Csanyik környékén fordulhat elő, hogy rövid ideig alacsonyabb víznyomású, illetve ellátatlan területek lesznek – ígérik.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.