Hospodárské: Orbán az ellenzéket cserélte le Sorosra

Az Orbán Viktor vezette Fidesz azért mutogat ujjal Soros György milliárdosra, hogy az ellenség megnevezésével a saját zászlaja alatt egyesítse a magyarokat a jövő évi választások előtt – írta a cseh Hospodárské Noviny.

  • MTI MTI
Hospodárské: Orbán az ellenzéket cserélte le Sorosra

"Az ellenség kialakításával a kormányzó Fidesz egyesíteni akarja sorait a tavaszi parlamenti választások előtt" – írta Martin Ehl, a Hospodárské Noviny külpolitikai rovatvezetője.

Hozzátette, "a Soros-alapítványok azzal védekeznek, hogy a kampány célja elterelni a figyelmet a hazai problémákról". 

A szerző szerint az újabb nemzeti konzultáció célja a választók mozgósítása, illetve az, hogy a kormány hivatkozási alapként olyan tömeges véleményre tegyen szert a lakosságtól, hogy "a milliárdos Soros veszélyt jelent Magyarország számára".

Orbán Viktor és a Fidesz így jártak el tavasszal is, amikor az akkori nemzeti konzultációra hivatkozva utasították el az Európai Unió bírálatait migránsügyben. A tavaszi kampánynak ráadásul antiszemita háttere is volt – tette hozzá. 

A kérdéseket a kormányzat manipulatív módon szokta megfogalmazni, és a független szakértők megkérdőjelezik a konzultáció értékét – jegyzi meg az újság.

"Orbán Viktor magyar miniszterelnök a héten ismét szépen megmutatja, hogyan lehet megszerezni a választók támogatását a külső ellenségre való mutogatással" – szögezi le Martin Ehl.

"Magyarországra a jövő évben parlamenti választások várnak. Az ellenzék gyenge és megosztott, ezért külső ellenség kialakításával szükség van a választók mozgósítására" – olvasható a Hospodárské Noviny című cseh lapban.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.