Demonstrációval kezdődik a közgyűlési vita a Rómairól – fotók

Ma eldőlhet, lesz-e népszavazás a mobilgátról, és napirendre kerül a Bálna ügye is.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
Demonstrációval kezdődik a közgyűlési vita a Rómairól – fotók

A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén felkérheti a városfejlesztési bizottságot, vizsgálja meg, hogy indokoltnak és szükségesnek tartja-e fővárosi szintű helyi népszavazás kezdeményezését a római-parti védműről.

hvg.hu

A nagy vitákat kiváltó mobilgát ellen és mellett is tüntettek az ülés kezdetén két konkurens civil szervezet aktivistái. Az egyik csoport az, amely a zsidózásig is elment, hogy védje az álláspontját, a másik pedig a Nánási út mellett húzódó gát megerősítését támogatja, amely sok szakértő véleménye szerint sokkal nagyobb védelmet biztosítana a környéken lakóknak.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.