„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Az LMP hétfőn egykor ül össze, méghozzá az elnökség és a párt országgyűlési képviselőcsoportja együtt, majd közleményt adnak ki Botka László visszalépésével kapcsolatban – értesült a hvg.hu a párt belső köréből.
Az ellenzéki oldalon kialakult helyzetről nem véletlenül így, demonstratív módon, fegyelmezetten közösen tanácskoznak, a párt nyilván megpróbálja kihasználni a szocialistáknál kialakult teljes káoszt. Forrásunk szerint Botka MSZP-n belüli árulókra rámutató kihátrálása után még erőteljesebben szeretnének alternatívaként feltűnni a baloldalban csalódott választók számára.
Miután leigazolták a korábban MSZP-nek dolgozó Ron Werbert kommunikációs tanácsadónak, a kialakult helyzetben jelentős háttérismeretek birtokában adhat tanácsokat az LMP-nek, hogyan kezeljék a kialakult helyzetet.
Sikerült elérnünk a szocialistáktól hozzájuk átülő Demeter Mártát is, aki az MSZP-vel szakítása óta – Botkához hasonlóan – belső árulásról beszélt, de ő külön nem kívánta kommentálni a miniszterelnök-jelölt visszalépését.
A Botka László távozásával kialakult helyzetről mindent megtalál itt!
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.