Több mint tízezren bukhatják a diplomát

Jövő szeptemberig kaptak haladékot a szakdolgozatra és az államvizsgára.

  • hvg.hu hvg.hu
Több mint tízezren bukhatják a diplomát

Több mint tízezer volt hallgató veszítheti el a diplomaszerzés lehetőségét, ha jövő szeptemberig nem adja le a szakdolgozatát, és nem államvizsgázik– írja az Eduline.

Az Oktatási Hivatal több mint 15 ezer elkezdett, de be már nem fejezett hagyományos egyetemi-főiskolai képzést tart számon, vagyis ennyi diplomát adhatnának ki a felsőoktatási intézmények, ha 2018 szeptemberéig az összes olyan exhallgató leadná a szakdolgozatát és átmenne az államvizsgán, aki még 2005, azaz a bolognai rendszer bevezetése előtt kezdte meg tanulmányait, az abszolutóriumot megszerezte, de az államvizsgát elhalasztotta.

A felsőoktatási államtitkárság 2015-ben hosszabbította meg a diploma megszerzésének határidejét, az akkor elfogadott szabály alapján 2018. szeptember 1-ig szerezhetik meg oklevelüket azok a hallgatók, akik még a „régi” rendszerben kezdték meg tanulmányaikat.

A 2015-ös módosítás célja az volt, hogy „tisztuljon” a rendszer, vagyis lezáruljanak végre azok a régi típusú képzések, amelyek szerepelnek még a nyilvántartásokban, de arra nem sok esély van, hogy a volt hallgatók be is fejezik azokat. Ugyanis még az utolsó érintett évfolyamoknak is bőven lett volna idejük államvizsgázni, diplomát szerezni. Például azok, akik 2004-ben kezdték el egyetemi tanulmányaikat, ideális esetben 2009-ben abszolváltak, vagyis nyolc évük volt a szakdolgozat megírására, az államvizsgára, a nyelvvizsga megszerzésére - ha belehúznak, jövő szeptemberig még hozzájuthatnak az oklevélhez.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.