„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A politikai ellenfelet a nép ellenségévé maszkírozni, érvekkel való vita helyett porrá zúzni a célkeresztbe állított személy hitelességét, tekintélyét, kompetenciáját – ez a karaktergyilkosság képlete a HVG legfrissebb számának szerzői, a Political Capital szakértői szerint.
Mára sokakban rögzült az a vélekedés, hogy a karaktergyilkosság voltaképpen egy személy rágalmazását jelenti. Csakhogy ez tévedés. A karaktergyilkosság valójában a negatív kampányok egyik fajtája, amely egy meghatározott személy közéleti-politikai imázsának rombolását célozza, lehetőleg a támadott valamely negatív személyiségjegyének felnagyításával – olvasható a HVG legfrissebb számában megjelent elemzésben.
Ezek szerint a karaktergyilkosság akkor sikeres, ha a felmutatni kívánt negatív személyiségjegy eluralja a célszemély nyilvános karakterét. Az áldozat azonban nem minden esetben ártatlan, az elkövetők – az ellenfél politikusai, médiamunkások, kommunikációs tanácsadók – pedig nem feltétlenül gonosztevők. A karaktergyilkosság a politikai küzdelem része, legfőbb ismérve nem a valóságalap hiánya, hanem a kampányszerűség.
A karaktergyilkos kampányok gyakorlati alkalmazása nem túlságosan kifinomult; a nemrég elhunyt kampányguru, Arthur J. Finkelstein szavaival „nem egy értelmiségi műfaj”. A módszerek sokfélék lehetnek, de mindig a megtámadott személy kompetenciáját, hitelességét, szimpatikusságát és erkölcsi értékeit igyekeznek megkérdőjelezni. E cél elérésének egyik legismertebb módja az áldozat valamely létező tulajdonságának, viselkedési sajátosságának vagy akár származásának karikírozása, negatívba fordítása. Máskor nem meglévő, látható tulajdonságra épít, hanem valamilyen ellenőrizhetetlen negatív személyiségjegyre, cselekedetre vagy ügyre hivatkozva rombolja a megtámadott politikus imázsát.
Juhász Attila és László Róbert elemzését megannyi példával Sorostól Orbánig, Gyurcsánytól Vonáig az e heti HVG-ben olvashatják.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?