Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Megyesy Jenő azonnali hatállyal távozott a Magyar Sí Szövetség éléről, három hónapon át vezette a szervezetet. Helyére hétfőn választanak új elnököt.
Orbán főtanácsadóját július 13-án, nyílt szavazással és egyhangúlag választották meg elnöknek, de Megyesy már le is mondott. A tagságnak levelet írt erről, ami az Indexhez is eljutott.
Ebben azt írja, hogy elkezdte a szövetség átvilágítását, de a lassú adatszolgáltatás miatt a folyamat még mindig tart, a folyamatban lévő ügyekre pedig kompromisszumos megoldást keresett, de az érintettek maximálisan elzárkóztak.
Említ régi ellentéteket és fennálló személyi kapcsolati összefonódásokat is, amik továbbra is ugyanúgy működnek, mint amikor megérkezett. „Energiám nagy része magyarázkodásra, mások közötti intrikák, konfliktusok feloldására fordítódott” – írta.
Megemlíti azt is, hogy nem tudta megakadályozni, hogy egyes lépések ne a tudta nélkül történjenek, volt olyan, amiről elnökként csak utólag értesült.
Megyesy előtt a szövetséget Kálomista Gábor vezette.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.