A Háttér Társaság közleménye szerint a pécsi történet már évekkel ezelőtt elindult, Adrienn és Szilvia öt éve éltek párkapcsolatban, amikor eldöntötték, örökbefogadás útján vállalnak gyermeket. Mivel a magyar jog az azonos nemű párok számára a közös örökbefogadást nem teszi lehetővé, a hivatalos szülővé válásra Adrienn jelentkezett. Párkapcsolatukat az alkalmassági vizsgálat során mindvégig vállalták, a pszichológusi szakvélemény megállapította, hogy a gyermekvállalásra kifejezetten alkalmasak. Pár hónap múlva ajánlottak is nekik egy kislányt, az akkor 16 hónapos, roma származású Natáliát, akit előttük több házaspár is elutasított. A pár több hónapon keresztül ismerkedett a gyermekkel, 2016 áprilisában három héten keresztül napközben ők gondozták a gyermeket. A kislányban hamar kötődés alakult ki új anyukái iránt. Egyik nap azonban behívatták őket a hivatalba, és közölték velük: felső utasításra le kell állítaniuk az örökbefogadási folyamatot. A döntés a kislány életét is felborította, alig evett, lefogyott egy kilót, a beszédben visszafejlődött, folyamatosan sírt, idegenek felé bizalmatlanná vált, ezért korai fejlesztőt és gyermekpszichológust írtak elő számára.

Adrienn a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatának segítségét kérve először megfellebbezte a döntést, majd annak elutasítását követően az alapvető jogok biztosához fordult. A biztos több mint egy évig tartó vizsgálata megállapította, hogy az eljárásban számos alapjog sérült, így a gyermek védelemhez és gondoskodáshoz fűződő joga, a tisztességes eljáráshoz való jog; az eljárás szexuális irányultságon alapuló, jogellenes hátrányos megkülönböztetést valósított meg. A biztos hangsúlyozta, egy “gyermeket örökbe fogadni szándékozó személynek nincsen alanyi alapjoga ahhoz, hogy egy konkrét gyermeket örökbe fogadjon (családot alapítson), ugyanakkor ahhoz igen, hogy az eljárásban (...) tiszteletben tartsák az egyenlő bánásmód követelményét, a törvény előtti egyenlőséget”. A biztos jelentése utal a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának E. B. kontra Franciaország ügyben hozott ítéletére, amely kimondta: az örökbefogadási döntések meghozatala során a szexuális irányultság nem lehet szempont.

„Egyszerre örülünk és keserűsséggel tölt el bennünket a biztos jelentése” kommentálta a vizsgálat eredményét Adrienn. “Életünk legmeghatározóbb élménye volt, hogy Natáliát megismerhettük, szinte a szüleinek éreztük magunkat, és már ő is annak tekintett minket. A jelentés most megerősítette: a hatóságok épp csak legfontosabb feladatukat, a gyermek legjobb érdekének képviseletét nem látták el. A jelentés ugyanakkor fontos lépés a jogegyenlőség megteremtése irányában.”

Bár az örökbefogadások száma Magyarországon növekvő tendenciát mutat, még mindig sok száz gyermek vár örökbefogadásra; az idősebb, roma származású, fogyatékossággal élő gyermekek szinte reménytelenül. A Háttér Társaság 2017 tavaszán, több mint 1200 leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszex (LMBTQI) ember megkérdezésével zajlott kutatása azt találta, hogy a válaszadók döntő többsége (79 százaléka) szeretne gyermeket vállalni, és az azonos nemű párok jóval nyitottabbak a nehezen örökbe adható, idősebb, roma származású gyermekek örökbefogadására.

„Az elmúlt években évi 100-150 magyar gyermeket adtak örökbe külföldre, mert nem találtak nekik itthon megfelelő örökbefogadó szülőt. A hatóságok pedig nemhogy nem népszerűsítik az örökbefogadás lehetőségét az azonos nemű párok körében, de mint ahogy az eset is mutatja, kifejezetten akadályozzák őket ebben” – tette hozzá Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője. „Bárki azt gondolja, hogy egy gyermeknek jobb egy idegen országban felnőnie, ahelyett hogy itthon egy azonos nemű párnál lelne szerető családra? Jó lenne végre elérni, hogy a hatóságok ne veszélyként, hanem lehetőségként tekintsenek az örökbefogadásra jelentkező azonos nemű párokra.”

(Háttér Társaság)