6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Az eset általános megdöbbenést váltott ki a településen. Sokan csak azután hitték el a történteket, hogy a rendőrség nyomozást indított.
A helyiek szerint, mielőtt a rendőrséghez került volna, kézről kézre járt az a felvétel, amelyen egy kadarkúti tanárnő egy fiatalkorú tanítványával szexel. A jelenetet a fiú egyik barátja rögzítette a telefonjával.
A Blikknek a helybéliek azt mondták, nemcsak a 15 éves fiúval, hanem egy másik fiatalkorúval is kapcsolata lehetett a pedagógusnak. Egy harmadik tinédzserrel állítólag csak levelezett, a téma azonban itt is az intimitás volt. Ezt láthatta meg az említett fiú gyámja, aki a feljelentést is tehette a rendőrségen.
A videón szereplő tanárnőtől az iskola a botrány kirobbanása után azonnal megvált. A településen már napok óta nem látták, és a közösségi oldalról is törölte magát. Ügyében jelenleg a Kaposvári Rendőrkapitányság folytat nyomozást – írja a lap.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.