Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Az LMP-s politikus szerint a kamu a nemzeti konzultáció, nem érkezett vissza annyi ív, amennyiről a kormányzati kommunikáció szól.
A kormány – korábbi ígéretéhez híven – feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a nemzeti konzultáció hitelességét rontó megnyilvánulások, illetve becsület csorbítására alkalmas hamis felvételek készítése és nyilvánosságra hozatala miatt – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Azt írták: "mint ismert, Hadházy Ákos és képviselőtársa valótlanságokat állított a nemzeti konzultációval kapcsolatban, különös tekintettel a részvételi adatokra".
A kormány – olvasható a közleményben – részvételi adatokkal kapcsolatos tájékoztatását igazolja, hogy a Budapesti Közjegyzői Kamara elnöke december 7-én hitelesítette a ténytanúsító jegyzőkönyvet. A dokumentum szerint december 6-ig összesen 2.171.500 darab konzultációs válaszküldemény érkezett (ez a szám értelemszerűen nem tartalmazza az internetes kitöltések számát, amely 178 491).
"Hadházy Ákos és pártjának akciója egy előre kitervelt kísérlet volt arra, hogy a magyarok ne mondhassák el a véleményüket a betelepítési tervekről. Ez nem véletlen, tudva, hogy az LMP támogatta ezeket az uniós intézményekben" – tette hozzá a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Az LMP két társelnöke, Hadházy Ákos és Szél Bernadett november végén jutott be három olyan helyszínre rövid időre, ahol a visszaérkezett konzultációs íveket tárolták. Hadházy akkor azt közölte, biztosan állíthatja, hogy kamu az egész, ugyanis egyik helyen sem tudtak nekik semmiféle nyilvántartást mutatni a beszállított dobozok számáról.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.