Bár a magyar rendőrség a napokban Sopronban letartóztatta Horst Mahler német holokauszttagadót, a HVG információi szerint van olyan európai szélsőjobboldali, aki nyugodtan éldegélhet a nyugat-magyarországi városban. Az ottani Lehár utcában vett ugyanis magának házat 2016-ban az európai „top ten” holokauszttagadó közé tartozó Gerd Honsik, aki Mahlerrel már csak az azonos érdeklődési körük miatt is kapcsolatban állt.
Az 1941-ben Bécsben született Honsiknak hosszú szélsőjobbos múltja van. Mint egyik interjújában elmondta, náci nézetei családi hátteréből is következnek, nagybátyja volt ugyanis az egyik megsemmisítőtábor parancsnoka, Amon Göth. (Róla mintázta Steven Spielberg a Schindler listája című film egyik negatív főszereplőjét.) Miután terrorcselekményeket hajtott végre Dél-Tirol Ausztriához csatolásáért küzdve, börtönbe került. Szabadulása után, 1967-ben részt vett a Nemzeti Demokrata Párt megalapításában. 1976-ban másfél évre újra börtön várt rá, majd holokauszttagadásért 1992-ben indítottak ellene eljárást. A börtön elől ekkor Spanyolországba menekült, ahol sokáig háborítatlanul élt és adta ki műveit. A spanyolok aztán az EU-ban bevezetett közös európai elfogatóparancs miatt 2007-ben Malagában letartóztatták, és kiadták az osztrákoknak. Az osztrák bíróság több vádpontban bűnösnek találta, és jogerősen hatévi börtönbüntetésre ítélte. 2011-ben feltételesen szabadon engedték, visszatért Spanyolországba, majd tavaly Magyarországra költözött.

Honsik jelenleg sem fogja vissza magát, szélsőséges nézeteit Halt! című lapjában, és a radio-honsik internetes oldalon osztja meg. Internetes tevékenységét az osztrák hatóságok figyelemmel kísérik, legalábbis ez tűnik ki abból, hogy netes oldalának címét meg kellett változtatnia, s többszöri sikertelen kísérlet után a hétvégén „lelőtték” egyik Facebook-oldalának az elérhetőségét is. Igaz, a személyes oldala továbbra is elérhető. Ráadásul az orosz „Facebookon”, a vk.com-on is elindított egy oldalt, a nézeteit terjesztő radio-honsik.info pedig orosz szervereken fut. Az oroszországi támogatás persze nem egyedülálló: Honsik egyik bajtársának, a szintén ismert holokauszttagadó Jürgen Grafnak is Moszkva kínál menedéket az európai büntetőeljárás elől.
Honsik részben adományokból tartja fenn magát, a pénzt Magyarországon először a Budapest Bank soproni fiókjában lévő bankszámlájára kérte, majd miután azt felmondták, a Lövő és Vidéke Takarékszövetkezet soproni, Erzsébet utcai fiókjában nyitott új számlát – tudta meg a HVG.
Hogy Honsik tevékenysége mikor éri el azt a szintet, amelyben már a magyar hatóságok is úgy érzik, hogy lépniük kell, nem tudni. Az biztos, hogy elvtársát, a jelenleg a tököli rabkórházban őrzött Horst Mahlert az után fogták el, hogy egy levélben menedékjogot kért Orbán Viktortól. Az egykori RAF-terroristából holokauszttagadóvá lett, s emiatt Németországban elítélt ügyvédet a betegsége miatt korábban szabadlábra helyezték. Ám miután szélsőséges tevékenységét tovább folytatta, április 19-én vissza kellett volna mennie a börtönbe. Ehelyett ő a menekülést választotta. Magyarország szélsőjobboldali körökben szerzett „hírneve” vezette arra, hogy ide utazzon. A jelek szerint tévedett: nemcsak börtönbe került, hanem a múlt héten a menedékkérelmét is elutasították.
Sopron több szempontból is kedvező terepnek tűnik újabban az osztrák szélsőjobb számára. Ott tartotta például 2015 októberében az 50. jubileumi politikai akadémiáját az Arbeitsgemeinschaft für demokratische Politik (AfP) nevű osztrák náci párt. Az AfP ezt a rendezvényt mindig konspiratívan tartja, általában „népzenei estnek” hirdeti meg, ám különböző szélsőjobbos előadások hangzanak el rajta. A soproni volt az osztrák területen kívüli első rendezvényük, s a német náci párt, az NPD képviselője mellett felszólalt rajta a Jobbik egyik budapesti választókerületi vezetője, Bencsik János is. A Jobbik amúgy is jól beágyazódott ebbe a körbe: a szervezet korábbi, ausztriai rendezvényén már szerepelt Gyöngyösi Márton jobbikos parlamenti képviselő is.

A Fidesz viszont most láthatóan el akarja távolítani magától azt a képet, hogy Magyarország a kormányzása alatt az európai szélsőjobboldal menedéke lenne. Ezért helyezték kiadatási őrizetbe Mahlert, s közölték a napokban két angol szélsőjobboldalival is, hogy jelenlétük nemkívánatos az országban. Ezek egyike, Nick Griffin, a Brit Nemzeti Párt (BNP) elnöke nemrég még arról beszélt, hogy akár végleg is szívesen Magyarországra költözne. A Belügyminisztérium (BM) azonban a Terrorelhárítási Központ javaslatára kitiltotta Griffint az országból.
Horst Mahler kiadatásáról június végéig dönt a bíróság, addig előzetesben marad. Kérdés azonban, mi lesz a többi, Magyarországon menedéket találó szélsőjobboldali európai politikus sorsa. Ha a BM konzekvensen tartja magát a két angol kiutasításában megtestesülő nézeteihez, akkor a Magyarországra költözött svéd szélsőjobboldali politikusok, Erik Almqvist, Daniel Friberg és Patrik Brinkmann lába alatt is forróvá válhat a talaj. Friberg például részt vett 2014 őszén egy konferencia szervezésében, amelyet egy amerikai szélsőséges fajvédő szervezet orosz radikálisokkal együtt szeretett volna Magyarországon megtartani. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök személyes utasítására Pintér Sándor belügyminiszter betiltotta, mondván: a nyíltan rasszista ideológiai alapokon álló szervezet tervezett konferenciájának előadói a fajelmélet hirdetői. Ez ugyancsak elmondható Gerd Honsikról, aki a kormány imázsjavító intézkedéseit látva szintén nem érezheti biztonságban magát az országban.
RIBA ISTVÁN