Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
A nagy fürdőberuházásokat nem követte a gyógyvizek élettani hatásával foglalkozó balneológia tudományának megújítása. Maradt a tapasztalati alapon álló medicina.
Újra divatba hozta a hazai gyógyvizeket és a gyógyvizes fürdőket a wellness, amit azonban szigorúan meg kell különböztetni a víz gyógyító erejét használó orvosi hidrológiától és a termál-, illetve ásványvizekre alapozó balneoterápiától. Bár a wellness az orvosi eljárások számos elemét felhasználja, a valódi balneoterápia a bizonyítékokra épülő orvoslás szabályai szerint működő orvosi szakágként szigorúbb követelményeknek kell hogy megfeleljen.
Az első Széchenyi-terv hozzávetőleg 100 milliárd forintos fürdőberuházást támogató része hatalmas lökést adhatott volna a balneológiának, azonban a remélt áttörés elmaradt. A hazai balneológia reneszánszához az orvoslás szabályainak megfelelően újra kellett volna értékelni a több évtizedes tapasztalatokat. Erre azonban alig került sor, így a gyógyvízzel történő hajdani tapasztalati gyógyítási módszerek nagy része már nem hitelesíthető a korszerű tudományos elvárásoknak megfelelő módon.
Miközben a gyógyvízben szegény országok szakemberei szerint a balneoterápiában rejlő lehetőségek orvosi szempontból még bőven kiaknázatlanok (a legújabb ismeretek szerint néhány immunológiai és bőrbetegségre jótékony a gyógyvizes kezelések hatása), addig mi annak örülünk, hogy Magyarországon számos wellnesshotel gyógy- vagy termálvizet használ. A hétköznapi szóhasználat gyakran helytelenül azonosítja a termál- és az ásványvíz fogalmát a gyógyvízével. Magyarországon a megközelítően 1500 regisztrált termálkút közül több mint 500 szolgáltat ásványvizet, a gyógyvíz minősítésű kutak száma viszont csak 270. Egy részük már a római vagy a török kor óta ismert, a többségük azonban a hazai olajkutatások melléktermékeként került a felszínre. Hajdúszoboszló 1925-ben, Igal 1940-ben, Sárvár 1961-ben, Zalakaros 1962-ben került fel a gyógyvízlelőhelyek térképére.
A gyógyvizek hatásmechanizmusában két fő komponens játszik szerepet: a víz fizikai tulajdonságai és a benne oldott ásványi anyagok. A fizikai hatásmechanizmus három fő tényezője a hidrosztatikai nyomás, a felhajtóerő és a hőmérséklet. Ez utóbbi kiemelten fontos, mivel meleg fürdőben emelkedik a szervezet endorfinszintje, ami bizonyítottan közrejátszik a fájdalomcsillapításban. A kémiai hatások sokkal kevésbé tisztázottak. A gyógyvizek tartalmazhatnak szénsavat, meszes szénsavat, alkalikus, sós, glaubersós, vasas, kénes, jódos-brómos, avagy radioaktív összetevőket. Mivel a szervezet legnagyobb immunszerve, a bőr érintkezik a vízzel, feltételezhető, hogy fürdés közben a bőr különböző rétegeiben lerakódó ásványi elemek átmenetileg elraktározódnak, majd lassan és szelektáltan tovább szivárogva bekerülnek a keringésbe, ahol kifejtik a hatásukat. A remélt gyógyító hatás ideális területe nagyjából sejthető a gyógyvíz összetételéből, hőmérsékletéből, mégis alig ismert megbízható, tudományos módszerekre alapozott orvosi tanulmány az ásványi elemek vízből való felszívódásának konkrét mértékéről.
Az élettani változások nagymértékben függenek a vízben tartózkodás időtartamától. A klasszikus gyógyvizes kezelések napi 30–60 percesek, a kúra 2–4 hetes. A balneoterápia a XIX. század végétől a XX. század első harmadáig vezető szerepet játszott a magyar medicinában, klasszikus alkalmazási területe a mozgásszervi betegségek széles köre volt, de alkalmazták kismedencei gyulladásoknál, meddőségnél, bőrbetegségeknél is. Az 1960-as évektől a gyógyvízre alapozott orvoslás Magyarországon is erősen háttérbe szorult, előtérbe kerültek a nem szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek és a fizioterápiás eljárások, melyek bárhol végezhetők, nem igényelnek speciális fürdőt és több héten át tartó kezeléseket.
Valódi gyógy-idegenforgalom megteremtéséhez arra lenne szükség, hogy a gyógyvizek orvosi alkalmazásának elveit megújítsák, és kiépüljön egy olyan, korszerű ellátóstruktúra, mely teljesen külön kezeli a gyógyvíznek a napjaink diagnosztikai eszközeivel, fizioterápiás berendezéseivel és gyógyszereivel összehangolt orvosi alkalmazását a wellness- és turisztikai programoktól. Míg azonban a gyógyvízre is épülő wellness- és turisztikai projektek erősen vonzzák a beruházókat, aligha hajlandó valaki akár csak egy fillért is fektetni abba, hogy a hiteles gyógyvizes kezeléseket visszavezesse a közfinanszírozott hazai betegellátásba.
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.