A néppárti vezető a menekültprobléma végső megoldásáról beszélt, bocsánatot kért

Az Európai Néppárt frakcióvezetője, Manfred Weber is felszólalt a bajor CSU háromnapos tanácskozásán és tett egy olyan kijelentést, amely a náci Németország emlékét idézte.

  • hvg.hu hvg.hu
A néppárti vezető a menekültprobléma végső megoldásáról beszélt, bocsánatot kért

Weber azt mondta, Európának meg kell találnia a végső megoldást a menekültkérdés megoldására, ami hatalmas vihart kavart, mert csaknem úgy hangzott (finale Lösung), mint amit a nácik használtak a zsidók kiirtásával kapcsolatban (Endlösung). Weber hamar bocsánatot kért kijelentése miatt.

„Az elhangzott szavaim helytelenek voltak, sajnálom. De azzal vádolni, hogy ezek későbbi lépéseimre hatással lennének, tisztességtelen”

írta Manfred Weber a Twitterén.

Hozzátette, 2018-ban választ kell találniuk, méghozzá európai választ a menekültkérdés megoldására. Ugyanakkor úgy véli, a rászorulóknak védelmet kell nyújtani, az illegális bevándorlást azonban meg kell állítani.

A tanácskozáson Orbán is ott volt, sok sikert kívánt a németeknek a kormányalakításhoz, de azóta róla cikkezik a német sajtó.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.