A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Íme, az évek óta tartó Fidesz-propaganda hatása. Akit nem ismernek helyben, azt rögtön menekülteknek nézik és kész a baj.
Egy helyi lap, a Ceglédi Panoráma írja, hogy felbolydult csütörtökön a csendes kisváros, mert – ahogy a lap írja –, „egy nagyobb létszámú színesbőrű egyénekből álló csapatot láttak több helyen a városban.” Egy hölgy arról számolt be, hogy moziból ment hazafelé, akkor látta a turistákat – mert azok voltak, nem illegális bevándorlók –, akik idegen nyelven beszéltek.
A nő szerint a turisták persze arab nyelven beszéltek, felismerte, ráadásul az arcukat is eltakarták félig. Mondjuk, lehet azért, mert hideg van. Az olvasó azt kérte mindenkitől, főleg a hölgyektől, ne járkáljanak egyedül az utcán.
Egy másik olvasó megfejtette a Hatalmas Ceglédi Rejtélyt, idegenvezető kíséretében utazott át egy arab turistacsoport.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.