Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
De a minisztérium államtitkára bizakodó, szerintük megfordulni látszik a negatív trend.
Az MSZP-s Szakács László kérdezte meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól, hogy:
Milyen mértékű munkaerőhiánnyal küzd a Magyar Posta-csoport?
A tárca államtitkára, Fónagy János válaszolt, az előző év első kilenc hónapjának adatai alapján a tervezetthez képest 743,2 redukált fős létszámhiány mutatható ki a Magyar Postánál, ami jelentős részben a logisztikai területet érinti.
De Fónagy szerint az utóbbi időszakban sikerült mérsékelni a munkaerő elvándorlását, megfordulni látszik a negatív trend. „Ez számos egyéb intézkedés mellett a 2017. évi, a korábbiakhoz képest igen jelentős keresetnövekedésnek is köszönhető” – mondta.
Kiemelte, hogy az előző év adatai alapján a postai kézbesítők átlagosan 193 ezer forint bruttó bért kaptak, a tavaly februárban aláírt 3 évre szóló, összesen 32 százalékos bérfejlesztési megállapodás 2017-re átlagosan 14 százalékos emelést hozott a postai munkavállalók számára, de az olyan kiemelt területek munkatársai, mint a logisztika, ennél többet, összességében 25 százalékos béremelést kaptak. A bérfejlesztési program folytatódik, a változások pedig elsősorban az alacsonyabb keresetűeket érintik.
A postásokkal kapcsolatban tavaly év végén megírtuk, hogy lehetetlen tartani a munkatempót, amit elvárnak. Többen arra panaszkodnak: raportra hívják őket, ha az ügyfeleiket nem beszélik rá elég életbiztosításra.
Az év elején pedig kiderült, átlagosan 3 százalékkal drágulnak a postai szolgáltatások január 16-tól.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.