"Nincs kompromisszum" – Rétvári nem bontotta ki az igazság minden szeletét menekültügyben
Nem lehet ezreket befogadni, mert akkor elvész az irányítás, mint amikor a férfi átengedi a bukszát az asszonynak, mondta Rétvári Bence Emmi-államtitkár Mezőtúron egy lakossági fórumon. A magyar állam által oltalmazott 1300 emberről nem beszélt.
hvg.hu
"Ebben nincs kompromisszum", mondta Rétvári Bence Mezőtúron hallgatóságának az Európai Tanács által megszavazott 1294 ember befogadásáról beszélve még október 18-án. A Mezőtúri Városi TV által megosztott felvételen Rétvári kifejti, nincs olyan, hogy befogadunk pár ezer menekültet, mert utána már kikerül a kezünkből a jogosítvány, mint amikor "a férfi a bukszát átengedi az asszonynak". Ekkor még nem tudtuk, hogy (időarányosan) 1000-1300 menekültet már magától is befogadott a magyar állam, és ezt Rétvári sem reklámozta hallgatóságának. A felvételt a 444találta meg.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.