A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Juhász Péterék megtapasztalták, milyen az utcán aludni, de nem szeretnék ezt többet.
Juhász Péter, az Együtt elnöke szerdán este jelentette be, hogy néhány párttársával a Kálvin téri aluljáróban tölti az éjszakát, hogy így hívják fel a figyelmet a hajléktalanság problémájára, és hogy azt üzenjék Tarlós István főpolgármesternek, hogy a hajléktalanság nem rendészeti és esztétikai probléma.
Juhász hajnalban élő videóban jelentkezett be a Facebookon, ahol azt mondta, soha többet nem szeretnének ilyen helyzetbe kerülni, mert "borzasztó itt aludni", és akik mellettük aludtak, azok nem szórakozásból teszik ezt, és sokkal szívesebben lennének egy fűtött szobában, ahol reggel fogat, arcot tudnának mosni, el tudnának menni WC-re és emberhez méltó körülmények között tudnának ébredni.
Juhász elmondta, egész éjjel rendőrök mászkáltak az aluljáróban, szerinte miattuk, de nem vegzáltak senkit. Hozzátette, a rendőrök hozzáállása dicséretes, mert nem vegzálják feleslegesen az utcán alvó embereket.
Vajda Zoltán azt mondta, egy nap után is úgy érzi, hogy ezt többet nem akarja, úgyhogy ha valaki azt mondja, hogy bárki is önként vállalja az utcán alvást, az hazudik.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.