szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A gyanúsítottak ellen most emeltek vádat a 2015-ös ügyben.

A vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja – egy 34 éves férfi – Budapest területén éveken keresztül kábítószer-kereskedelemmel foglalkozott. A drogot a főváros VII. kerületében található üzlethelyiségben, egy akkor éppen nem üzemeltetett vegyeskereskedésben, illetve egy lakásban tárolta, és előzetes egyeztetés alapján ezeken a helyeken adta át a vásárlóknak.

Az ügy két további vádlottja a kábítószerkereskedő két állandó vásárlója, valamint egy neki futárként besegítő másik férfi, aki a megbízása alapján szállította a drogot az egyik megrendelőnek.

A vádlottakat a Rendőrség a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével éppen az egyik ilyen szállítás szervezése alkalmával érte tetten és fogta el. A hatóság tagjai ezután a VII. kerületi üzléthelyiségben, illetve lakásban jelentős mennyiségű kábítószert, így összesen mintegy 3200 tablettát, valamint csaknem 10 kilogramm marihuánát találtak, valamint emellett a kábítószer-kereskedelemből származó, csaknem 5 millió forint készpénzt foglaltak le.

A Fővárosi Főügyészség az elsőrendű vádlottat jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tétele öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztés. Az ügy többi vádlottjával szemben szintén kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer-birtoklás a vád.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!