szerző:
hvg.hu

Rogán Antalt pedig nem tiltják ki Magyarországról, amiért köze van a letelepedési kötvényekhez.

Amikor bejelentették a Stop Soros névre hallgató törvénycsomagot – amit társadalmi egyeztetés követett, hamarosan pedig a parlament elé kerülhet –, a kormányközeli médiumokban felröppent a hír, kitilthatják majd az országból Sorost. Azonban őt jogilag nem lehet kitiltani, az idegenrendészeti távoltartás Kovács Zoltán és Pintér Sándor szerint nem arra vonatkozik, hogy kitiltanák Soros Györgyöt Magyarországról, a tervezett intézkedés arra vonatkozik, hogy az érintett külföldi állampolgárokat távol tartsák Magyarországról, a magyarokat pedig a schengeni határ 8 kilométeres körzetétől tartanák távol bizonyos esetekben.

Demeter Márta LMP-s képviselő feltett két kérdést is a témában, az egyikben arra volt kíváncsi, kitiltják-e Magyarországról Rogán Antalt, Kosik Kristófot és a letelepedési kötvényeket forgalmazó cégek tulajdonosait és képviselőit. Pintér Sándor válaszolt, szerinte a törvényjavaslat célja, és személyi hatálya egyértelmű. „A kampány hevében megfogalmazott, közjogi szempontból megalapozatlan egyéb felvetéseinek kommentálása nem tartozik a Belügyminisztérium feladat- és hatáskörébe” – mondta Pintér.

A másik kérdése Demeternek arra vonatkozott, hogy Soros már át is vette volna a Miniszterelnöki Kabinetiroda irányítását, a letelepedési kötvényeket forgalmazó szervezetek útján. Erre Dömötör Csaba államtitkár válaszolt, szerinte a kormány és a minisztériumok munkáját nem Soros György, hanem a magyar érdekek határozzák meg. A milliárdos befolyása nem a kabinet munkájából, hanem a bevándorlást elősegítő szervezetek tevékenységéből tükröződik vissza. Ezért is van szükség nagyobb átláthatóságra.

Hozzátette, a „letelepedési kötvényprogram nem a Miniszterelnöki Kabinetiroda hatáskörébe tartozik. Ön ezt a tényt sorozatosan figyelmen kívül hagyja, amiből jól látszik, hogy nem a tények érdeklik, hanem a politikai hisztériakeltés. Ezt tudomásul vesszük, de nem szeretnénk benne részt venni.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Szigort ígér a karcagi botrány után a belügyi államtitkár

Szigort ígér a karcagi botrány után a belügyi államtitkár

Megszólalt a kormány a Microsoft-ügyben: nincs itt semmi látnivaló

Megszólalt a kormány a Microsoft-ügyben: nincs itt semmi látnivaló

Frontálisan ütközhetett egy másik bolygóval a Jupiter évmilliárdokkal ezelőtt

Frontálisan ütközhetett egy másik bolygóval a Jupiter évmilliárdokkal ezelőtt

Szinte hihetetlen értéket, közel 35 fokot mértek az északi sarkkörnél

Szinte hihetetlen értéket, közel 35 fokot mértek az északi sarkkörnél

8 milliót ér egy ilyen Toyota, amit épp ki akartak lopni az országból

8 milliót ér egy ilyen Toyota, amit épp ki akartak lopni az országból

Meghalt egy motoros a 82-es úton

Meghalt egy motoros a 82-es úton