szerző:
hvg.hu

Hajdúdorogon négy embert vettek őrizetbe az ügyben.

Kormányhivatali alkalmazottak segíthettek ukrán magánszemélyeket hamis okiratok megszerzésében. A hivatalnokokat január 24-én nagy létszámú, golyóálló mellényekkel is felszerelt rendőri egységek vettek őrizetbe Hajdúdorogon másik két magyar magánszemély társaságában – írja a Magyar Nemzet.

A nagyszabású rendőri akciót a lap hajdúdorogi forrásai szerint egy kiterjedtebb bűnözői hálózatot sejtető, szövevényes ügy indokolhatta. Hajdúdorog szocialista polgármestere, Csige Tamás azt mondta, aránytalan erejűnek tűnt egy vélelmezett közokirat-hamisítási ügyhöz képest a rendőri fellépés.

A Magyar Nemzet megtalálta azt a fodrászatként is működő családi házat, ahová mintegy negyven ukrán állampolgárságú személy volt lakcím szerint bejelentve, és ahol januárban szintén házkutatást tartottak.

A lap információi szerint a meggyanúsított – és jelenleg is őrizetben lévő – kormányhivatali alkalmazottak olyan vezető alárendeltségébe tartoztak, aki helyi források szerint egy közismert személlyel áll szoros kapcsolatban.

A Magyar Nemzet korábban arról írt, hogy egyes, az ukrán–magyar határ közelében lévő falvakban papíron ugrásszerűen megnőtt a lakosság száma az ingatlanokba gyakran százasával bejelentkező ukrán állampolgárok miatt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Dave Grohl és Rick Astley meglepetésbulit tartottak egy londoni klubban

Dave Grohl és Rick Astley meglepetésbulit tartottak egy londoni klubban

Lánczi András, Stumpf István, Réthelyi Miklós is megkapta a Magyar Érdemrend kitüntetést

Lánczi András, Stumpf István, Réthelyi Miklós is megkapta a Magyar Érdemrend kitüntetést

Egyszer használatos védőruhában lehet csak dolgozni a Notre Dame területén

Egyszer használatos védőruhában lehet csak dolgozni a Notre Dame területén

Lelőttek egy pincért Párizsban, mert lassan hozta ki a szendvicset

Lelőttek egy pincért Párizsban, mert lassan hozta ki a szendvicset

Egy órával a halálos balesete előtt még a motorjáról posztolt a volt NFL-sztár

Egy órával a halálos balesete előtt még a motorjáról posztolt a volt NFL-sztár

125 embert igazoltattak a rendőrök egy angyalföldi illegális gyorsulási versenyen

125 embert igazoltattak a rendőrök egy angyalföldi illegális gyorsulási versenyen