Budai Gyulánál még rendületlenül forog tovább a Soros-lemez

  • Dercsényi Dávid Dercsényi Dávid
Budai Gyulánál még rendületlenül forog tovább a Soros-lemez

Hiába pedzegeti most már Bencsik András is, hogy a töménytelen Soros-plakát nem biztos, hogy olyan jól bevált csodafegyver a kormány és a Fidesz részéről, Budai Gyulában még buzog a Duracell, és Karácsony Gergelyt támadja sorosozva: szerinte

Karácsony nemcsak a kerítést bontaná le, hanem az általa vezetett zuglói önkormányzatnál olyan migránsbarát javaslatok születnek, illetve olyan rendezvényeket tartanak, amelyek lényegében a Soros-tervhez tartoznak.

Budai azt is leszögezte: teljesen egyértelmű, Karácsony Gergely tanácsadó testületei tele vannak Soros embereivel, ő maga is Soros embere és együtt akarják lebontani a kerítést, együtt akarják végrehajtani a kvótát, megvalósítani a Soros-tervet.

Budai nemrég a Magyar Időknek kesergett azon, hogy Gyurcsány Ferenc még nincs börtönben, és a magyar bíróságok nyuszisága miatt nem zárultak le az elvárt eredményekkel az általa kezdeményezett elszámoltatási ügyek 2010 után.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gifeket, videókat.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.