szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Eredetileg március 6-án, kedden kellett volna megkezdenie fogházbüntetését.

A szülésznő sajtósát idézve az Index azt írja, hogy a szülész-nőgyógyásznak egyelőre nem kell börtönbe vonulnia, az Igazságügyi Minisztérium ugyanis a büntetés végrehajtásának elhalasztásáról rendelkezett, amely az elnöki döntésig tart.

Geréb Ágnes perújítási kérelmét január 9-én utasították el, ezért az ügyében még 2012 februárjában hozott ítélet jogerőre emelkedett. Két év fogházbüntetést kapott két, több mint tíz éve húzódó eset miatt: egy, az általa vezetett szülés során a gyermek holtan jött világra, egy másik pedig fél évvel később meghalt.

A szülész-nőgyógyász kegyelemért fordult a köztársasági elnökhöz, aki azonban még nem bírálta el a kérelmét. Azt is kérvényezte Geréb, hogy Áder döntéséig ne kelljen börtönbe vonulnia – ennek adott most helyt az igazságügyi tárca.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Az apa férfi, az anya főz, a nemzeti feleségjelölt meg csalódottan ácsorog a karcagi focipályán

Az apa férfi, az anya főz, a nemzeti feleségjelölt meg csalódottan ácsorog a karcagi focipályán

Meghátrált a Tempus, már nem kell a nyilatkozniuk a civileknek, hogy külföldről támogatottak-e

Meghátrált a Tempus, már nem kell a nyilatkozniuk a civileknek, hogy külföldről támogatottak-e

Halálra gázoltak egy gyereket Eperjes közelében

Halálra gázoltak egy gyereket Eperjes közelében