Mit hozhat Orbánnak a kiskorúak megrontásáról rappelő Dopeman?
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Eljutott hozzájuk annak a férfinak a feljelentése, aki állítja: az ő rénszarvasát lőtte ki a miniszterelnök-helyettes, pedig nem kapott rá engedélyt.
Előzetes vizsgálatba kezdett az észak-svédországi Västerbotten rendőrsége Semjén Zsolt rénszarvasvadászata ügyében – közölte a hatóság sajtósa, Tina Häggmark. A Norran című svéd lap beszámolója alapján a 444.hu azt írta, feljelentés alapján kezdték meg a nyomozást, jelenleg lopás gyanúja miatt vizsgálódnak.
Ahogy csütörtökön megírtuk, egy svéd gazda, Niklas Johansson az Aftonbladet című napilapnak nyilatkozva azt állította, senkinek sem adott engedélyt arra, hogy kilője az állatot. A rénszarvasra a fülében lógó azonosító alapján ismert rá, és jelezte: feljelentést tesz az ügyben.
A vadászatról a Magyar Nemzet számolt be elsőként, cikkük szerint a KDNP-s miniszterelnök-helyettes több éven át járt Svédországba vadászni, alkalmanként több millió forintért.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.