A Békemenet szervezői gyalázzák az ellenzéki tüntetést: "Gyászfelvonulást tartanak a hatalomra éhező álszövetségek"

A kormánynak oly kedves Civil Összefogás Fórum szerint a szombati tüntetés "a demokrácia és államiságunk ellen" szerveződik, amelyet hatalomra éhező álszövetségek igyekeznek összehozni.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu
A Békemenet szervezői gyalázzák az ellenzéki tüntetést:

Mi vagyunk a többség! – Tüntetés a demokráciáért címmel kormányellenes tüntetés szerveződik szombatra, amely a vonatkozó Facebook-esemény szerint 17.30-kor kezdődik majd és az Operaháztól fog indulni. A néhány napja meghirdetett esemény több tízezer ember érdeklődését váltotta ki, a Facebookon 34 ezren jelezték eddig: ott lesznek.

Közben a CÖF-CÖKA vezetősége az MTI OS-en keresztül adott ki közleményt, mi mással kapcsolatban is, mint a szombati tüntetés, amelyet a demokrácia ellen elkövetett zavargásként jellemeznek, és a következők jutottak még eszükbe:

Az országgyűlési választások vesztesei a magyar emberek megérdemelt nyugalmát megzavaró tüntetéseket szerveznek a demokrácia és államiságunk ellen. Az ellenzéki pártok részvételével, a Soros NGO-k támogatásával és a LIBE bizottság jól időzített hazugságainak napvilágra kerülésével vannak, akik saját népük kétharmados akaratával is képesek szembe fordulni

– írták, hozzátéve, hogy "a valóság az, hogy gyászfelvonulást tartanak az ultraliberális eszmék végelgyengülését észlelő, hatalomra éhező álszövetségek".

A közlemény második részében már a rendfenntartó erők is előjönnek: "Európában a többség erkölcsét a zsidó-keresztény alapokra épülő kultúra határozza meg. Aki ezeket az erkölcsi alapokat elutasítja, annak felhívjuk a figyelmét a jogállamiság szabályaira és ennek betartására kérjük a rendfenntartó erőket is".

"A bolsevik-kommunista ellenforradalmi hagyományokkal élni veszélyes forgatókönyv. A magyarországi ellenzéki pártoknak, a vereség tapasztalatait elemezve nem hőbörgésre, hanem átgondolt megújulásra van szükségük. A brüsszeli bürokráciának pedig előbb-utóbb tudomásul kell vennie, hogy az európai emberek otthonukat ajtóról ajtóra fogják megvédeni az illegális bevándorlás és a terrorizmus ellen. Az uniós összlakosság tudja és vallja, hogy a haza minden előtt és a nemzetállamok szuverenitása nem kerülhet kufárok kezébe. Békesség a menetelőknek!" – olvasható a CÖF-CÖKA közleményében.

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Nem kell összeszorított foggal szenvedni – így enyhíthetjük táplálkozással a menopauza kellemetlen tüneteit

Magyarországon a nők 60 százaléka túlsúlyos, sokan így mennek neki a menopauza időszakának, amikor a férfiakkal szembeni egészségügyi előnyeik jelentős részét amúgy is elveszítik. Hogyan lehet féken tartani a kilókat, és közben az ingerlékenység, a hőhullámok, továbbá olyan veszélyes láthatatlan tünetek ellen is küzdeni, mint a koleszterinszint emelkedése? Milyen ételekkel lehet nyugodtabb az alvás, és hogyan neveljük rá magunkat a cukormentesebb életre? Erdélyi-Sipos Aliz dietetikust kérdeztük.