Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Három kormánypárti szervezet vasárnap közös közleményben magyarázta, hogy szerintük az Újra nevén nevezzük című kötetükben nincs aktuálpolitikai kritika, és az ott szereplő állításokat sokan félreértelmezték.
Közös közleményt adott ki vasárnap a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködésért Egyesület és a Professzorok Batthyány Köre, mert szerintük szombaton olyan cikkek jelentek meg az Újra néven nevezzük című kötetükkel kapcsolatban, amelyben félreértelmezték a vitairatot.
„Szomorúan olvastuk azokat a cikkeket, amelyek Az idők jelei nevű társadalmi kezdeményezés Újra néven nevezzük című kötetével kapcsolatban láttak napvilágot. A szóban forgó írások olyan színben tüntetik fel a kiadványt, mintha azt a kötet szerzői a jelenlegi kormány vagy egy konkrét politikai párt kritikájának szánták volna. Ezzel a kiadvány szerkesztői és írói nem tudnak és nem is akarnak azonosulni” – fogalmaznak a közleményben.
Magyarázatuk szerint a kötet általános hazai és nemzetközi politikai, társadalmi, illetve közéleti jelenségekre reflektál, azokat vizsgálja meg a keresztény erkölcs szemszögéből. A következtetések általános érvényűek úgy a múltban, jelenben és jövőben, mint az egyének és a közösségek számára.
„A kritikus szolidaritás hangvétele nem aktuálpolitikai jellegű, tehát azok az értelmezések, melyek kiragadva egy-egy állítást manipulálják olvasóikat, elfogadhatatlanok” – írták. Egyben azt javasolták az érdeklődőknek, hogy olvassák el a teljes szöveget a www.keesz.hu weboldalon.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.