CÖF: Brüsszel = Trianon

  • Dercsényi Dávid
CÖF: Brüsszel = Trianon

Megosztotta a Magyar Idők véleménycikkét a CÖF a Facebookon, és csak egyetérteni tud annak alapgondolatával:

"Tria­nonban is csupán percek jutottak a magyar küldöttségnek, és ugyanúgy, mint a LIBE-ülésen, gyakorlatilag senkit nem érdekelt a magyar vélemény. Úgy látszik, Magyarország kiiktatásának terve az uniós szavazási rendszeréből az egyetlen lehetséges megoldás, amellyel végrehajthatóvá válik az őrült Soros-terv, a migráció intézményes és jogilag megtámogatott folytatására."

A CÖF a LIBE bizottság vitájára gondol, amelyre - a főszabálytól eltérően, tehát puszta jófejségből - szót adtak Szijjártó Péternek is. Aki, bár vitát ígért, hőbörgött egyet, úgy kellett rászólnia a LIBE-bizottság elnökének, hogy viselkedjen már.

Ezt a Magyar Idők úgy interpretálta, ahogy fent olvasható.

Vagyis egy, a kormány által is fontosnak tartott politikai szövetség egyenlő az első vlágháború után Magarországot megcsonkító ellenséges hatalmak békediktátumával.

És tehát ezzel a CÖF is egyetért.

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.