Vádemelés a meghekkelt Orbán-interjú miatt

A Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség információs adat megsértésének bűntette miatt emelt vádat azzal a felelős szerkesztővel szemben, aki a 2016 decemberében Orbán Viktor miniszterelnökkel készített, és az egyik Fejér megyei napilapban is megjelentetett interjú szövegét – annak nyomdába kerülését megelőzően – több ponton megváltoztatta.

  • hvg.hu
Vádemelés a meghekkelt Orbán-interjú miatt

A vádlott négy dunántúli megyében öt napilapot megjelentető kiadó alkalmazottja volt felelős szerkesztői munkakörben – a vád szerint. A férfi a munkaköréből adódóan maga is használta azt a belső számítógépes rendszert, amelynek segítségével a kiadói csoporthoz tartozó szerkesztőségek a napilapokat szerkesztették, formázták, korrektúrázták, majd a kész lappéldányt a nyomdának elküldték.

2016 decemberében interjú készült Orbán Viktor miniszterelnökkel, hogy azt a lapcsoporthoz tartozó napilapok karácsonyi számában egységesen megjelentessék.

A megyékben megjelenő napilapok központi cikkeiért a veszprémi szerkesztőség arra kijelölt munkatársai feleltek. A lapszámok koordinálásáért felelős vádlott 2016. december 23-án a kora délutáni órákban, kizárólag tájékoztatás végett maga is megkapta a miniszterelnöki interjú szövegét, amelyet a központi szerkesztő a szükséges szerkesztési feladatok, korrektúra elvégzését követően, még a délután folyamán a Fejér megyei, a dunaújvárosi és a Vas megyei lapok megfelelő oldalaira bemásolt. A lapcsoportnál használt számítógépes rendszer sajátosságaiból adódóan az interjúnak a különböző napilapok anyagába történt beillesztését a számítógépes rendszer aktuális használói valamennyien láthatták.

A veszprémi szerkesztőségben tartózkodó vádlott röviddel ezután a saját számítógépéről az egyik szabadságon lévő munkatársának felhasználói nevével és – a korábban egységesen kiosztott, majd a dolgozók többsége által meg nem változtatott – jelszavával a számítógépes rendszerbe belépett, és a Fejér megyei napilap anyagába bemásolt interjú szövegét négy ponton módosította. Az interjú ennek következtében a 2016. december 24-i lapszámban a megváltoztatott szöveggel jelent meg.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.