Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Korábban olyan hírek is felmerültek, hogy egy szlovák vagy cseh állampolgár lehet az áldozat.
Sikerült megállapítani annak a nőnek a személyazonosságát, akinek a feldarabolt holttestét áprilisban találták meg a Fertő-tóban – írja Kisalföld.hu az osztrák a Krone.at nyomán. Az eisenstadti ügyészség szerint a holttest egy 1988-as születésű, magyar állampolgárságú nőé.
Az ügy gyanúsítottja, a 63 éves bécsi férfi, Alfred U már beismerte, hogy ő végzett a prostituáltként dolgozó nővel, akinek csak a keresztnevét tudta. A Kisalföld meg is nevezi a nőt, a lap sajtóinformációkra hivatkozva azt írja, hogy Beátának hívták.
Az eddigi vizsgálatok szerint az osztrák férfi saját lakásán végzett a nővel, és a fürdőkádban darabolta fel, a testrészeket pedig egyesével szórta a Fertő tóba. Ügyvédje szerint a férfi pánikba esett, majd megfojtotta áldozatát.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.