Nem mehetett el a felcsúti öregdiák-találkozóra, mert kritizálta Orbán akadémiáját
A most momentumos Nagy Károly korábban öt évig volt labdarúgó Felcsúton, az akadémia pedig őt is meghívta a szokásos találkozójára, de végül nem mehetett el. A döntésnek egy televíziós interjúhoz van köze – írja a 444.
hvg.hu
Meghívásunkat nem áll módunkban fenntartani
– ezt az üzenetet kapta Nagy Károly, a Momentum ifjúsági szervezetének vezetője, mely egyenest Felcsútról, az Orbán Viktor alapította Puskás Akadémiától jött.
Nagy korábban öt évig játszott a csapatnál, egy évig annak teljes jogú tagja is volt, így társaihoz hasonlóan őt is meghívták az akadémia szokásos öregdiák-találkozójára. Csakhogy az ellenzéki politikus végül nem mehetett el a rendezvényre, nem látták szívesen.
A 444cikke szerint a történteknek egy korábbi tévészerepléshez van köze. Nagy a Momentum jelöltje volt a választásokon, de végül visszalépett Kunhalmi Ágnes javára. Ezért behívták az ATV-be, a beszélgetés során pedig focista múltja is szóba került. Nagy arról beszélt, hogy Felcsúton nincs vízió a játékosnevelésben, csak azt hajszolják, hogy csapatként sikeresek legyenek.
A politikus ez után a Facebookon kapott üzenetet arról, hogy visszavonják az öregdiákok találkozóira szóló meghívását. Mikor rákérdezett, hogy miért nem mehet, közölték, az akadémiával kapcsolatos kijelentései miatt. A 444 kereste a felcsúti csapatot, de nem kaptak választ.
Nagy a lap kérdésére egyébként azt mondta, arra számított, hogy a rendezvényen megkérdezik tőle, miért mondta azt, amit, de az eszébe sem jutott, hogy nem mehet el.
„Oktatás, egészségügy, humántőke, infrastruktúra. Ezeket biztosan meg kell finanszírozni. És ekkor fog kiderülni, hogy gyakorlatilag semmi másra nem marad pénz.” Pogátsa Zoltán szerint a tanárok bérét meg kellene háromszorozni, Mészáros Lőrinc vagyonát viszont csak egyszet lehet elvenni. A közgazdászt Kacskovics Mihály Béla kérdezte.