szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A negyedik miniszterelnöki ciklusát kezdő Orbán Viktor hosszú távú terveire fókuszál a The New York Times Magyarországról szóló pénteki cikke. A héten újraválasztott magyar kormányfő nagyobb fába vágná a fejszéjét, és huszonegyedik századi keresztény demokráciáról, az EU megreformálásáról álmodik.

Legalább 2030-ig vezetné Magyarországot Orbán Viktor, aki 2010 óta megszakítás nélkül tölti be a miniszterelnök posztot, és a mostani már a negyedik kormányfői ciklusa. Miután a parlamentben újra megszavazták miniszterelnökké választását, első beszédében rögtön bejelentette, hogy nagyobb sebességre kapcsol, és nagyban akar játszani: kontinentális kampányra készül Orbán Viktor, aki az EU megreformálásra törekvő erők vezetőjeként és a tagállamok szuverenitásának védelmezőjeként tünteti fel magát – derül ki a The New York Times Magyarországról szóló írásából.

A cikk szerint Orbán Viktor a parlamentben olyan jövőképet vizionált, ami szöges ellentétben áll mindazzal, amit a nyugati vezetők, többek között Macron francia elnök és Merkel német kancellár képviselnek. Politikai és etnikai sokszínűség, illetve migráció helyett a magyar miniszterelnök úgy látja, hogy lejárt a liberális demokrácia ideje, és annak javítgatása helyett huszonegyedik századi keresztény demokráciát kell kiépíteni.

A tavaszi magyar választási kampányban a kormányoldalon agyondémonizált Soros Györgyöt már meg sem említette parlamenti beszédében Orbán Viktor – jegyzik meg a szerzők.

Más tagországok populista vezetőire inspirálóan hatnak a magyar miniszterelnök politikai sikerei, az EU vezetői azonban aggódva figyelik mindezt. Orbán állítása szerint Brüsszelben fizetett aktivisták ezrei, bürokraták, politikusok dolgoznak azon, hogy a migrációt emberi jogként ismertessék el. Ezzel el akarják venni annak jogát, hogy mindenki megválaszthassa, kivel akar együtt élni, a migráció előbb-utóbb az államok és nemzetek szétrombolásához vezet – riogatott az újraválasztott kormányfő.

Orbán Viktor szerint Magyarországnak szüksége van az EU-ra, és az EU-nak is Magyarországra, ők pedig készen állnak a közösség elkerülhetetlen megreformálására.

A lap idézi többek között Zgut Editet, a Political Capital munkatársát, aki szerint Orbán friss üzenete már az, hogy azt csinál, amit csak akar. Stefano Bottoni, Budapesten élő olasz-magyar származású történész is úgy látja: a magyar kormányfő itthon bebiztosította a helyét, és nagyban szeretne már játszani. Michael Ignatieff, a Közép-európai Egyetem (CEU) rektora pedig úgy fogalmazott: Orbán sikeresen komoly tényezővé tette magát Európában, ami figyelemreméltó teljesítmény egy körülbelül tízmilliós nemzet vezetőjétől.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Itthon

Orbán 12 évre tervez és nagyvadakra megy

Orbán Viktor letette negyedik hivatali esküjét Magyarország miniszterelnökeként, majd szólt is a kétharmadhoz – valamint az ellenzék azon részéhez, amelyik jelen volt. Mivel reagálni a kormányfői szavakra nem lehetett, az LMP képviselői nem is mentek el az ülésre, a Jobbik kivételével pedig a többi ellenzéki párt sem hallgatta meg Orbánt. Mi helyettük is figyeltük a történéseket, hogy megfejthessük, mi a negyedik Orbán-kormány terve a következő évekre.