A Veszprém megyei online lap, a Veol.hu azt írja, hétfőn Tarcsa Csaba megyei rendőrfőkapitány sajtótájékoztatón elmondta, a 16 éves gyanúsított F. F. részletes beismerő vallomást tett és azt mondta, hogy
tettét hirtelen érzelmi döntés alapján követte el.
Mint elmondta, a rendőrség száz emberrel, a készenléti rendőrség bevonásával és mások mellett vadászokkal, polgárőrökkel kereste a péntek délután eltűnt lányt, akit a zsilipnél találtak meg.
Varga Gábor, a Veszprémi Törvényszék kollégiumvezetője azt mondta, a rendelkezésre bocsátott bizonyítékok és adatok alapján a 16 éves fiú ölte meg pénteken a sólyi nyolcéves kislányt. A bíró megállapította, hogy reális a veszélye annak, hogy a gyanúsított megszökne vagy elrejtőzne, illetve a bizonyítást tanúk befolyásolásával megnehezítené, ezért a nyomozási bíró
egy hónapra elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását, amelyet büntetés-végrehajtási intézetben kell végrehajtani.
A döntés jogerős. Puskás István kirendelt védő csak annyit mondott, hogy már többször beszélt a fiúval, de nem kívánt nyilatkozni. A fiú anyja a lap beszámolója szerint sírva hagyta el a törvényszék épületét, és csak annyit mondott, hogy védi a fiát és mellette van.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.