Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Előzetesben marad F. Ferenc, a nyolcéves sólyi kislány gyilkosa.
A 24.hu a Veszprém Megyei Főügyészség indítványa szerint ír erről. A főügyészség a 16 éves fiú előzetes börtönbüntetésének meghosszabbítását kéri – három hónappal.
„Pénteken indítványoztuk, hogy F. Ferenc előzetes letartóztatását három hónappal, azaz szeptember 21-ig hosszabbítsák meg. Két okot jelöltünk meg: az egyik a szökés és elrejtőzés veszélye, a másik pedig a bizonyítás megnehezítésének a veszélye” – nyilatkozta a lapnak Dr. Papp Norbert főügyészségi csoportvezető ügyész, a Veszprém Megyei Főügyészség szóvivője.
F. Ferencnek május 21-én rendelték el a 30 napos előzetes letartóztatását. Úgy tudni, az előzetes meghosszabbításáról döntő nyomozási bíró már át is vette az erről szóló indítványt.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.