Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A párt alelnöke, Volner János szerint megvan az esély arra, hogy Vona vissza fog térni a politikába, és az sem kizárt, hogy a párt élére.
Volner János, a Jobbik alelnöke volt az ATV Start című műsorának vendége, ahol arról beszélt: közvetítő szeretne lenni a párt két részre oszlott tábora között. Mint mondta, szerinte nem véletlen, hogy Sneider Tamás lett az elnök, hiszen ő volt, aki a legközelebb állt a korábbi pártvezető, Vona Gáborhoz, így Sneider tudja leginkább továbbvinni Vona elveit. (Érdekesség, hogy az internetezők jó része nem is hallott arról, ki a Jobbik új elnöke.)
Volner arról is beszélt, hogy attól, hogy kilépett néhány tag, az még nem jelent pártszakadást, és nem is lát olyan ideológiai ellentétet a Jobbikon belül, amelyet ne lehetne feloldani. Szerinte nincs konkrét megfogalmazható különbség a két tábor között, az viszont érezhető, hogy bizonyos tagok gyalázkodnak egymással. Ő épp ezért egyfajta közvetítő szeretne lenni közöttük, mert azt nem akarja, hogy az ellenségeskedés nagyon elmélyüljön.
Megjegyezte, azt lehetett látni, hogy bizonyos személyek elvesztése a pártból törvényszerű volt.
Dúró Dóra kizárásáról szólva azt mondta, bizalmi szavazással zárták ki, 20 igen és 4 nem mellett, de volt 1 érvénytelen és 1 tartózkodó voks is. Azt nem mondta, ő hogyan szavazott.
A beszélgetés talán legérdekesebb része a Vona Gábor személyével kapcsolatos volt, Volner ugyanis azt mondta, "megvan az esély arra, hogy vissza fog térni a politikába, akár a párt élére is, hiszen még fiatal, és ő maga is azt állította, hogy van még benne politikai tartalék". Volner szavai a Terminátor-mozi kultikus jelenetét idézik fel előttünk.
A Jobbikra kiszabott 663 millió forintos büntetéssel kapcsolatban Volner közölte, nem indokolta meg az ÁSZ, miért beszél tiltott párttámogatásról, aminek alapján kiszabták a büntetést. Az alelnök ezt jogtipró határozatnak nevezte.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.