Közel százezer diploma várja, hogy átvegyék

Hiányzik a nyelvvizsga, így sokan csak a záróvizsgáig jutnak el, de oklevelet nem kapnak.

  • hvg.hu

Júniusig elejéig összesen 91 595 olyan képzést tartott nyilván a Felsőoktatási Információs Rendszer, amely esetében a hallgató sikeres záróvizsgát tett, de oklevelét nyelvvizsga hiányában még nem kapta meg – írta a Magyar Hírlap az Oktatási Hivataltól kapott adatok alapján csütörtökön.

A hivatal adatai szerint csak tavaly 10 737 olyan diplomát adtak ki, amelyhez a záróvizsgát valamely korábbi évben tették le. A lap emlékeztet: a kormány 2014-ben indította el a Diplomamentő programot, amely azoknak a nyelvtanulását támogatta, akiknek kizárólag a nyelvvizsga hiánya jelentette az akadályt a diploma átvételéhez, és már nem rendelkeztek tanulói jogviszonnyal. A kezdeményezéssel több mint hatezer diploma megszerzéséhez sikerült hozzájárulni.

A 2015-ben lezárult program most újraindul, így több mint ezerháromszáz egykori hallgató juthat hozzá okleveléhez. A nyelvi képzések szeptembertől indulhatnak, és 2019 végéig kell lezárulniuk.

Hozzászólások

Lemondott a főügyész, a háttérben az ukrán aranykonvoj ügye lehet

A Központi Nyomozó Főügyészséget vezető főügyész, Fürcht Pál távozásának köze lehet ahhoz, hogy törés alakult ki az ügyészi szervezetben, méghozzá főleg az aranykonvoj ügyében, illetve a Gundalf- és Buddha-ügy is szerepet játszhatott ebben. A HVG értesülését a Legfőbb Ügyészség is megerősítette.