szerző:
Tóth Richárd

Észérvek helyett erőből nyomta le a kormánypárt a józsefvárosi időközi polgármester-választást megelőző kampányt. Hódmezővásárhely után nem fér bele még egy meglepő vereség, országos ügy lett egy helyi választásból. Győri Péter küzdött és megpróbálta összeterelni az ellenzéki tábort. Helyzetjelentés Józsefvárosból.

Amikor Győri Péter feltűnt, sokan Józsefváros Márki-Zay Pétereként tekintettek rá. Egy civil jelölt, aki mögött ott vannak az ellenzéki pártok, nem sokkal a harmadik kétharmad után pedig jön és megpróbálja bevenni Kocsis Máté volt kerületét. Azonban nemcsak az ellenzék tekint origóként Hódmezővásárhelyre, a Fidesz is tanult az ott elkövetett hibákból. A vasárnapi időközi polgármester-választáson a kormánypártok érvényesnek tartják magukra nézve a mondást, amit a vásárhelyi vereség után adott ki G. Fodor Gábor:

Jampigallért lehajtani és rakkolni, dolgozni.

A fideszesek pedig rakkoltak, dolgoztak. Győri még szinte meg sem szólalt, amikor Kocsis Máté már “a legsötétebb Demszky-korszak kiszolgálójaként” emlegette.

A polgármesterjelölt nem volt ismeretlen a kerületben, a 63 éves közgazdász és szociálpolitikus helyi lakos, az első szabad önkormányzati választáson, 1990-ben az SZDSZ jelöltjeként jutott be a Fővárosi Közgyűlésbe, ahol 12 éven át dolgozott, és vezette a testület Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottságát. 2002-től 2018 áprilisáig a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei szakmai igazgatóhelyetteseként tevékenykedett, valamint szerepet vállalt a Fővárosi Szociális Közalapítvány, a Hálózat Alapítvány, valamint a Menhely Alapítvány elnökeként az önkormányzatiság és a civil szerveződések hatékony fejlesztésében.

Győri azzal indította kampányát, elege van a Fidesz-arroganciából, az országgyűlési választások pedig megmutatták, Budapesten ők vannak többségben.

Én most azért vagyok itt, azért vállaltam el ezt a polgármester-jelöltséget, hogy az időközi választáson érvényesülhessen a polgárok többségének az akarata – mondta májusban.

Saját esélyeiről korábban azt mondta, nem szállna el, de nem is akar feltartott kézzel nekimenni a választásnak, jók az esélyei. „Tudom, hogy ez a választás nem csak Józsefvárosról szól, országos a tét.” A HVG hetilap friss számában pedig arról beszélt az esélyekkel kapcsolatban, hogy nem merne fogadni arra, hogy ő lesz a befutó vasárnap, de ha lenne rá pénze, akkor sem fogadásra szánná azt, hanem a kampányra.

©

És tudja ezt a Fidesz is, Józsefváros tele van Sára Botond egykori alpolgármester elefántfüleivel, Sára pedig a kerületi lap egyik számában a kampány során 8 oldalon 22-szer szerepelt. Győri még a kampány előtt megkérdezte, mire számíthat a kerületi laptól. Kapott választ, ahogy a jelöltje mondja, sokatmondót és egyszerre semmitmondót. Azt írták neki: politikai hirdetésre a lapban nincs lehetőség, egyik párt vagy jelölt sem hirdethet náluk. De a 8 oldalon 22-szer szerepeltetett Sára nem hirdetés.

A Fidesz a kampány vége felé turbófokozatba kapcsolt, országos politikus versenyeztek azon, ki tud nagyobbat mondani Győrivel és a józsefvárosi időközivel kapcsolatban.

  • A kampányban Kocsis, Sára és Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója bejelentették, strand és gyógyfürdő épülhet Józsefvárosban. “Nem szeretnénk, hogy ha Győri Péter újra hajléktalantanyává változtatná Józsefvárost, idecsábítaná a drogosokat, ahogy azt tervezi, és nem szeretnénk, ha a városvezetés bevándorláspárti lenne” - fogalmazott az akkori sajtóeseményen Kocsis Máté.
  • Teljesen véletlenül pont a kampány során jelentették be, megújul az Orczy tér, a tervek szerint jövő ősszel induló rekonstrukció során megváltozik a tér arculata, nő a zöldfelületek aránya, rendezik a parkolást, felújítják a tömegközlekedési járművek megállóit, valamint javítják a kerékpáros közlekedés feltételeit. A bejelentésnél ott volt Kocsis mellett Tarlós István főpolgármester is, a volt kerületvezető itt is szót ejtett Győriről, azt mondta, a kihívó nem felújításokról és nem arról beszélt, hogy kiváló együttműködést tudna vagy szeretne kialakítani a fővárossal, hanem arról, hogy „a drogosok számára vonzó programokat hozna a kerületbe, hajléktalantanyává változtatná a városrészt, és kifejezte az illegális bevándorlással kapcsolatos szimpátiáját”.

©

De megszólalt Halász János, a Fidesz frakciószóvivője is, aki arról beszélt, Győri polgármesterként ugyanazt a rombolást hajtaná végre, mint amit Demszky Gábor és barátai a fővárost vezetve - fogalmazott a fideszes politikus.

Ezt sikerült megfejelnie a Fidesz kerületi szervezetének, amikor kiadtak egy közleményt: „Győri Péter a baloldali kispártok lekötelezettje, aki támogatja az illegális bevándorlást, a józsefvárosi polgárok azonban már többször kifejezték, hogy nem kérnek ebből. Józsefváros kormánypárti vezetése továbbra is a rend, a biztonság és fejlődés pártján áll, ezért dolgozik nap, mint nap. Felszólítjuk a liberális Győrit, hogy fejezze be a hazudozást és próbálja meg magát inkább hasznossá tenni” – állt a közleményben.

Az ügy előzménye az, hogy Győri állította, ha Sára nyer, tömeges kilakoltatások lesznek a kerületben. Azt mondta, jelenleg 4200 önkormányzati lakás áll üresen a kerületben, szerinte ezek felét eladná az önkormányzat. Hozzátette, több család már összepakolva várja a választást.

Néhány nappal ezelőtt pedig megérkezett Hollik István is a kampányba, arról beszélt, Győri hajléktalantanyát kíván csinálni Józsefvárosból, ezzel pedig veszélyt jelent a kerület biztonságára és fejlődésére. Győri lejáratásáról egy egyébként MSZP-szimpatizáns stábtagja azt mondta, furcsa, hogy a Fidesz tudja, Győri esélytelen, mégis megpróbálják tönkretenni.

Ez azt jelenti, a NER annyira törékeny, hogy a vásárhelyi vereség után nem viselnének el még egy repedést.

©

A kampány hajrájában, csütörtökön A Városért Egyesület meghívta egy konferenciájára Győrit, nyitott önkormányzatot szeretne, bevonná az embereket is. „Érezzék az emberek, hogy a fejlesztések az övék is, ezen áll vagy bukik Józsefváros jövője.” A kerület pénzügyi helyzetéről azt mondta, rengeteg tartaléka van Józsefvárosnak, lenne pénze. A víziója pedig egy középosztályosodó kerület.

Emberközpontú Józsefvárost szeretnék.

A rendezvényen megkérdezték, mit tenne a polgármestersége első 100 napján, amire először azt válaszolta, várjuk meg a vasárnapot, majd hozzátette, nem egy lelkesítő alak. Később azért elmondta, leülne, tárgyalna, megbeszélne ebben az időszakban, láthatóan csökkentené a közterületi hajléktalanságot. Migránsokat nem telepítene be, szúrt oda a Fidesznek.

Győri már a kezdet kezdetén azt mondta, az a legfontosabb, hogy jelöltségével a demokratikus ellenzék megtanulja, hogyan kell együttműködni úgy, hogy senki nem veszíti el az identitását. Gyakorlatot szereznek a pártok és 2019-re már lesz tapasztalatuk. „Ez nekem bőven elég.”

Egy stábtagja szerint tényleg összecsiszolódtak a kampány során a különböző pártszimpatizánsok, de – ahogy fogalmazott – „eddig sem mikroszinten dőlt el az, hogy az ellenzék pártjai képtelen az együttműködésre.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Miguel, az elektromos angolna termeli az áramot, hogy világítsanak az égők ezen a karácsonyfán

Miguel, az elektromos angolna termeli az áramot, hogy világítsanak az égők ezen a karácsonyfán

Megválasztották Handó utódját az OBH élére

Megválasztották Handó utódját az OBH élére

115 ezer forintos átverés terjed a neten, a nyugdíjasokat célozzák

115 ezer forintos átverés terjed a neten, a nyugdíjasokat célozzák

Karácsony: Az ördöggel is leülök tárgyalni, ha így meg tudom menteni a színházainkat

Karácsony: Az ördöggel is leülök tárgyalni, ha így meg tudom menteni a színházainkat

Nyolcvan éve nem volt olyan állat Magyarországon, mint ami most került Miskolcra

Nyolcvan éve nem volt olyan állat Magyarországon, mint ami most került Miskolcra

Végre megoldotta a Google az e-mailezés egyik legnagyobb hiányosságát

Végre megoldotta a Google az e-mailezés egyik legnagyobb hiányosságát