Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Komolyabb rendzavarás nélkül ért véget a fesztivál.
A korábbi évekhez hasonlóan idén is a vagyon elleni, illetve a köznyugalom elleni bűncselekmények, valamint a kábítószerrel kapcsolatos visszaélések és az ittas járművezetés adtak munkát elsősorban a rendőrségnek – írta az ügyészség. A rendezvényen összesen négy embert vettek őrizetbe, és soron kívüli ügyészi intézkedésre is szükség volt.
Az egyik ügyben a Siófoki Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a szlovák férfit, aki a rendezvény nyitó napján erősen ittas állapotban összeszólalkozott a biztonsági személyzettel, valamint a fesztiválról távozó vendégekkel. A férfi többeket meg is akart ütni, az egyik biztonsági kordont is nekik akarta dobni. Az ittas fiatalt végül a rendőrök fékezték meg.
Az őrizetben lévő vádlottat – az ügyész indítvánnyal egyezően – a Siófoki Járásbíróság július 6-án garázdaság vétsége miatt elítélte, és vele szemben pénzbüntetést szabott ki.
Az ügyészségi közleményben kitértek arra is, hogy a rendezvény ideje alatt vizsgázott az új büntetőeljárási törvény több új intézménye is. Mint írták: "kisebb fennakadásoktól eltekintve" azt állapították meg, hogy a hatóságok közötti elektronikus kapcsolattartás, mint a védők kirendelésének új rendszere is megfelelően működött.
A szervezők hétfőn azt közölték: bár sokan voltak a fesztiválon, sem komolyabb baleset, sem egyéb probléma nem adódott az öt nap alatt.
A vasárnap véget ért Balaton Sound látogatócsúcsot hozott: öt nap alatt 165 ezer látogatója volt a rendezvénynek. Július 4. és 8. között csaknem hatvan ország fiataljai gyűltek össze a Balaton-parti fesztiválon.
(MTI)
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.