Debrecenbe látogatott szerdán David B. Cornstein, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete, ahol újságíróknak nyilatkozva azt mondta, az amerikai-magyar kapcsolatok az elmúlt időkben "nem olyanok voltak, mint amilyennek lenniük kellett volna". Ugyanakkor a kapcsolat szerinte már megváltozott.
A nagykövet kérdésre válaszolva kitért a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyére is, s annak a meggyőződésének adott hangot, hogy "nagy veszteség lenne Magyarországnak, ha elmenne a CEU" Budapestről.
"Úgy érzem, ha ez az ügy megoldódik, betonszilárdságúra kovácsolható az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország együttműködése" – tette hozzá.
A Cívishír tudósítása szerint arra a kérdésre, hogy mit gondol a CEU-ról, azt válaszolta, Magyarország élvezi az amerikai elnök és a külügyminiszter támogatását is. A válaszából az derült ki, hogy jó lenne, ha ez a helyzet nem változna. "Nem a mi érdekünk a CEU, hanem Magyarországé" – hangsúlyozta.
Egy másik kérdésre, hogy mit gondol a magyarországi szólásszabadságról, a nagykövet azt felelte:
Nem az a feladatom, hogy a kormánynak megmondjam, mit csináljon. Ha van róla véleményem, azt elmondom, mint egy barát.
David. B Cornstein beiktatását követő első, magyarországi túrájára július 3-án került sor. A nagykövet akkor egyből a CEU-ra ment, és szintén azt hangoztatta, hogy álláspontja szerint szörnyű veszteség lenne Magyarországnak és Budapestnek is, ha elköltözne az egyetem.