A magánélet védelméről szóló törvényt 153 igen szavazattal, 34 nem ellenében fogadták el a képviselők néhány hete. Ez kimondja, mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását tiszteletben tartsák. A magánélet jogát csak más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, a magánélethez való jog lényeges tartalmának és az emberi méltóságnak a tiszteletben tartásával lehet korlátozni innentől.

Az Országgyűlés plenáris ülése 2018. július 20-án. Képünk illusztráció.
MTI / Balogh Zoltán
A gyülekezési törvényt 131 igen szavazattal, 56 nem ellenében hagyták jóvá. A jogszabály kimondja: mindenkinek joga van, hogy engedély vagy – meghatározott kivételekkel – előzetes bejelentés nélkül, békésen, fegyvertelenül, másokkal közösen felvonulásokat, tüntetéseket szervezzen, azokon részt vegyen. Nem közterületnek minősülő helyszínen viszont csak az ingatlantulajdonos és -használó hozzájárulásával szervezhető gyűlés.
A Fülkében G. Szabó Dániel jogásszal ezekről a jogszabályokról beszélgettünk, valamint arról, hogy a jövőben nehezebb lesz tüntetni, megváltozik azoknak az élete, akik a hatalommal szemben kritikusan lépnének fel.
A törvény nem rossz, de az életünk rosszabb lesz – mondta G. Szabó.
Itt hallgathatja meg adásunkat:
(ha kattint, feliratkozhat SoundCloud-csatornánkra, sőt, le is töltheti az adást és elrakhatja későbbre)