Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az ATV Start című műsorában árulta el a volt LMP-s politikus, hogy hódmezővásárhelyi származású, és a város jelenlegi független polgármestere, Márki-Zay Péter pedig harmadunokatestvére.
Beszélgetést szervezett Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester augusztus 20-ra az európai integrációról, az eseményen Hadházy Ákos független politikus is részt vesz. A Fidesz minderre úgy reagált, hogy pártalapítás lesz a hosszúhétvégén Hódmezővásárhelyen.
Hadházy az ATV Start című műsorában erre azt mondta,
ha annyire fél a Fidesz ettől, akkor tényleg kellene csinálni egy új pártot.
Hadházy egyébként azt mondta, nem lesz semmilyen pártalapítás a hétvégén, de az természetesen felmerült benne, hogy majd egyszer valamilyen mozgalomhoz csatlakozzon.
Márky-Zay Péterrel egyébként harmadunokatestvérek vagyunk, szoktunk is beszélgetni,
jegyezte meg váratlanul Hadházy a műsorban. Hozzátette, nagyszülei is Hódmezővásárhelyen éltek, és maga is ott töltötte gyerekkorában a nyarakat.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.