Német és osztrák cégektől csalt ki pénzt egy magyar férfi

Az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását.

  • hvg.hu
Német és osztrák cégektől csalt ki pénzt egy magyar férfi

Pénzmosás gyanúja miatt egy magyar férfi letartóztatását kezdeményezte a Csongrád Megyei Főügyészség. A gyanú szerint a férfi szerb társaival együtt tavaly négy magyarországi pénzintézetnél nyitott bankszámlákat, ahova azután német és osztrák cégek, illetve magánszemélyek utaltak át különböző összegeket. Később azonban kiderült, hogy a férfi megtévesztéssel csalta ki tőlük a pénzt nemlétező webáruházak nevében.

A sértettek 2017. február és április között nagyjából hatvan alkalommal utaltak pénzt a bankszámlákra. Az összegeket a csalók a beérkezés után nem sokkal internetes bankolással továbbutalták más számlákra.

A magyar férfi fő feladata az volt, hogy segédkezzen a magyarországi számlanyitásban. A csalók nagyjából hatmillió forintnak megfelelő összeggel károsították meg „ügyfeleiket”.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.