Trump és Macron Netanjahuval szemben – egyre nagyobb a nyomás Izraelen a gázai humanitárius helyzet miatt
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Mégis van pedagógushiány?
Korábban megírtuk, hogy a Klebelsberg Központ vezetője, Hajnal Gabriella szerint nincs országos pedagógushiány, a kétezer feletti betöltetlen álláshely, amelyeket az internetes felületeken hirdetnek, csak a nyári szünet miatt létezik, ilyenkor természetes a fluktuáció, ezért a sok hirdetés.
A hvg.hu által megkérdezett iskolavezetők azonban ennek az ellenkezőjét állítják: tapasztalataik szerint szinte lehetetlen matematika, fizika, kémia, informatika szakos tanárt találni, de ugyanúgy nagy a hiány tanítókból, nyelvszakosokból, testnevelőkből vagy szakoktatókból is, és egyre több területre keresnek belépő pedagógusokat.
Úgy tűnt, feloldhatatlan az ellentét a fenntartó és az iskolavezetők véleménye között, pénteken azonban Hajnal már elismerte, hogy
bőven elférnének még pedagógusok a természettudományi tantárgyak oktatásában.
A Klebelsberg Központ vezetője a köztévében azt mondta: változó a tanárlétszám a különböző tantárgyi területeken, az olasz nyelv oktatásában például többen vannak, mint amennyire szükség van. Hajnal szerint a gondok inkább azokon a kistelepüléseken vannak, ahol az iskola létszáma is nagyon alacsony. Azért is nehéz ezekre a településekre pedagógust találni, mert főállású tanárra szinte nincs is szükség.
A gázai humanitárius katasztrófa okozta egyre komolyabb nemzetközi felháborodás engedményekre kényszerítette Izraelt.
Trump 8-10 napon belül dönthet az újabb szankciókról. Végignéztük, ez hogyan érintené Magyarországot és általában a világpiacot.
Békés Márton elmesélte első találkozását Magyar Péterrel, némileg árnyalva Orbán Viktorék narratíváját.
Hamis magánokirat felhasználása miatt adtak ki elfogatóparancsot a férfi ellen.
A 40. Magyar Nagydíj előtt várjuk olvasóink történeteit a legelsőről.
Hozzászólásáért akár egy év börtönnel is büntethetik.